Virtuális versenyen nyert négy hazai startup
A bemutatkozó csapatok az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures kezdő tőkebefektetési ajánlatát nyerték el.
A bemutatkozó csapatok az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures kezdő tőkebefektetési ajánlatát nyerték el.

Új tőkefinanszírozási programmal lép piacra az állami hátterű Hiventures Zrt., amivel az egyre nagyobb kihívásokkal szembenéző vállalatöröklési piacon vállalna nagyobb szerepet.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő idén negyven ügyeleten keresztül több mint 11 milliárd forintot helyezne ki, a tervek szerint ez az összeg 2022-ig pedig elérné a hetvenmilliárd forintot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.