Erőszakos apa és fia kaphat milliókat Gyöngyöspatán
Az egyik, szegregációt sérelmező diák majd két évet hiányzott a Nekcsei Demeter Általános Iskolából.
Az egyik, szegregációt sérelmező diák majd két évet hiányzott a Nekcsei Demeter Általános Iskolából.

Horváth László szerint megvan az esélye annak, hogy beindul egy szegregációs biznisz.

A jogi eljárást nem a roma gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat képviselői kezdeményezték.

A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a „szabad Gyönygyöspatáért” meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett – jelentette ki a miniszterelnöki megbízott

A gyöngyöspataiak 99,7 százaléka nem írta alá Setét Jenő roma polgárjogi aktivista petícióját. Ez még a 62 felperes cigány tanuló családtagjainak számához képest is elenyésző arány – állapította meg Horváth László.

Az országos ellenzéki hírverést és a pert szervező alapítvány teljes mozgósítását (...) maga mögött tudó„ online petícióhoz – majdnem egy hónap alatt – Gyöngyöspatáról mindössze heten csatlakoztak.
A gyöngyöspatai polgármester levélben fordult a perben kártérítésre jogosulttá vált romákhoz, hogy ha hajlandók tárgyalni a jóvátétel természetbeni megfizetéséről, jelezzék az önkormányzatnak.

A gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék.
Egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen több milliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta a térség országgyűlési képviselője.

A gyöngyöspatai ügyben éppúgy tetten érhető a Soros-hálózat tevékenysége, mint a migráció szervezésében – jelentette ki tegnap Orbán Viktor, emellett a joggal való visszaélésnek nevezte a börtönbizniszt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.