Tízmilliókhoz jutottak a gyöngyöspatai romák + videó
Megkapták az iskolai szegregáció miatt megítélt, összesen 99 millió forint első felét.
Megkapták az iskolai szegregáció miatt megítélt, összesen 99 millió forint első felét.

A jelenlegi szabályozások értelmében a szervezők nem tudják megtartani a kulturális rendezvényt.
A cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás útja.

De a szabályozás egyetlen esetben sem írná elő kötelezően azt.
A hajdúhadházi tanárverés bizonyítja, hogy a kormány jogszabályi szigorításainak minden eleme indokolt.
Korózs Lajos már régóta ápolásra szorul. Németh Athinát javasolnám mellé.
Az, ami ott megtörtént, nem történhet meg a jövőben az ország más vidékein – szögezte le Horváth László.

Horváth László miniszterelnöki megbízott elmondta: a törvényjavaslatok egy része már az Országgyűlés előtt van.
A szegregációs ügyben egyebek mellett a Kúria nem hallgatta meg egyenként az érintett diákokat.

Csődbe viheti Gyöngyöspata önkormányzatát a szegregált oktatást elmarasztaló kúriai döntés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.