Ma ingyenesen látogathatók a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai
Először tekinthető meg néhai Maár László Corvin közi szabadságharcos lovagi öltözéke.
Először tekinthető meg néhai Maár László Corvin közi szabadságharcos lovagi öltözéke.

A tulajdonos elmondta: sürgősen ki akarta üríteni a tartályait, hogy majd friss sört szállíthasson a megnyíló kocsmákba.
Budapest II. kerületének korábbi fideszes polgármestere a kormánypártok nevében arra kéri a főpolgármestert, hogy gondolja meg magát.

Esztergomban és Székesfehérvárott már nem kell parkolási díjat fizetni és már több európai és amerikai nagyvárosban – köztük Bécsben – az első intézkedések között tették ingyenessé a parkolást.

Budapest V. kerülete a vizsgálatokhoz szükséges legkorszerűbb berendezéseket szerzi be és ezeket a a belvárosiak térítésmentesen használhatják.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.