Szép, új, hazug világ? – Komoly veszélyeket hordoz a deepfake-technológia
Dilemmát jelent eldönteni, hogy eredeti vagy számítógép által kreált felvétellel állunk szemben.
Dilemmát jelent eldönteni, hogy eredeti vagy számítógép által kreált felvétellel állunk szemben.

Igazán célba talált; jólszervezettséget és átgondoltságot feltételez az elmúlt hetekben sms-ben terjedő átverés a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.

Befejezi a gondolatainkat, kiegészíti a pixeles képet – ezek a mesterséges intelligencia mai képességei.

Wersényi György ezért hangsúlyozta, hogy a személyes adatok védelme az oktatás területén is prioritás.

A mesterséges intelligencia és a robotok a hétköznapokban és most, a pandémia idején is az emberiség segítségére vannak, igaz, még sok fejlesztés vár rájuk a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint.

Egyre inkább a szuverén államok versenytársaivá lépnek elő az internetes vállalatóriások. A profitszerzésre létrejött cégek a társadalmi nyilvánosságot és a szólásszabadságot is képesek alakítani.

A választási rendszerek védelme speciális ága a kiberbiztonságnak. A választási rendszerekben ugyanis az átláthatóságnak és a biztonságnak együtt kell megjelennie.

Nekünk biztonsági szakértőknek arra kell felkészülni, hogy ha valami szivárog akkor minden szivárog – mondta az Informatikai Biztonság Napja alapítója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Koncz Zsófia a nemzeti konzultáció kitöltésére biztat mindenkit.

Nem várt fordulatot vett a lakodalom.

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.

A miniszterelnök megszakítja malajziai útját.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.