Nem torpant meg a tankönyvfejlesztés
Újabb három évfolyamra készültek el a módosított NAT-hoz igazodó kötetek. A tankönyvcsomagokért egyetlen diáknak sem kell fizetnie.
Újabb három évfolyamra készültek el a módosított NAT-hoz igazodó kötetek. A tankönyvcsomagokért egyetlen diáknak sem kell fizetnie.

Élményszerűvé, izgalmassá, gyerekbaráttá vált az új tantervek alapján átdolgozott természettudományos tananyag.

A Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy egyes iskolák már a szülői közösségeket, sőt a szülők egymást is levelekkel bombázzák, hergelik.

Fontos és előremutató változásokat hoz a Nemzeti alaptanterv, illetve a hozzá kapcsolódó kerettantervek a kémia tantárgy esetében – mutatott rá egy a tartalomfejlesztésben részt vevő szaktanár.

Az elmúlt két évtizedben sok iskola a csökkenő tanulólétszámra reagált azzal, hogy bővítette a tantárgyi kínálatot, az órarendek túlzsúfolásának azonban gátat szab a módosított Nemzeti alaptanterv.

Elmondta: a tankönyvek készen lesznek, a tankönyvek kiadása és forgalmazása biztosítható, és semmilyen körülményt nem lát, ami akadályozná a következő tanévben a Nat és a ket-ek bevezetését.
Várhatóan nem egyszerre, hanem több lépcsőben vezetik be az új Nemzeti alaptantervet, 2020-ban csak az első és ötödik évfolyamot érinti a változás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.