Az egészségügyi dolgozóknak most már kötelező az oltás
Az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.
Az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.
Nyaktilókkal fenyegetik Emmanuel Macron politikájának támogatóit Franciaországban · Több mint egymillió gyermek él szegénységben a spanyol nagyvárosokban · Franciaországban már szülői engedély nélkül is be lehet oltani a tinédzsereket · Lázadás tört ki eg
Európában először Magyarországon válik elérhetővé a harmadik védőoltás felvétele, ami a delta mutáns terjedése miatt kiemelten fontos.
A koronavírus delta mutánsa komoly veszélyt jelent, ezért fontos, hogy aki teheti, az oltassa be magát.
Az egyik legjobban várt atlétika-verseny színvonala csökkent, a közeli kontaktok vizsgálat alatt.
Tokióban háromezer fölé nőtt a napi esetszám – ilyen még nem fordult elő a járvány másfél éve alatt.
Bár az EU büszke rá, hogy elérte a célját, járványügyi szakemberek közel sem ilyen elégedettek.
Az Egyesült Államok járványügyi hivatala a beoltottaknak is javasolja a maszkviselést.
Nem az számít, ki tudta megvédeni a saját lakosságát. Csakis a lojalitás és a sorba rendeződés számít.
A harmadik hullám továbbra is ereszkedik, de a koronavírus delta mutánsa veszélyes, ezért fontos, hogy minél többek kérjenek oltást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter a 46 éve várossá avatott Lentiben mondott beszédet.
László András fideszes EP-képviselő beszámolt róla a Facebook-oldalán, hogy személyesen Elon Musk osztotta meg az egyik bejegyzését a kétszázmillió követőjének.
Torremolinos polgármestere személyesen tervez feljelentést tenni a rendőrségen gyűlölet-bűncselekmény miatt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal reagált az államfőt hamis színben feltüntető rosszindulatú, a tényeket figyelmen kívül hagyó cikkre.
A Fidesz budapesti vezetője hosszú levélben reagált a 444 cikkére, amely azt nehezményezte, hogy az úszólegendát a Fidesz budapesti elnöke egyszerre magyar nőnek és anyának merte nevezni.
Haláleset miatt kellett másik színészt keresni.
2025-ben már hét tömeges lövöldözés történt.
A kétségbeesett bosszúállás legújabb megnyilvánulása a miniszterelnök kabinetirodáját vezető miniszter szankciós listára helyezése.
Ugyan a globális felmelegedés az Alpok hósapkáit is egyre inkább veszélyezteti, azért jó dolgunkban egyre gyakrabban próbálkozunk téli sportosabb kiruccanásokkal.
A németországi tragédia megelőzhető lett volna.
Az utasoknak a havas kifutópályáján fagyoskodva kellett megvárniuk a repülőtéri buszokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.