Már 2019 októberében terjedhetett a koronavírus Kínában
Egy brit tanulmány szerint a betegség a vuhani esetek előtt két hónappal korábban megjelenhetett.
Egy brit tanulmány szerint a betegség a vuhani esetek előtt két hónappal korábban megjelenhetett.
A kormányszóvívó kiemelte, hogy a járvány harmadik hullámának a leküzdésével a gazdaság húzóágazata, a turizmus ismét erőre kaphat.
Pénteken ismét tíz fő alatt volt a koronavírus fertőzésben elhunytak száma, miközben a beoltottak és a gyógyultak száma növekszik.
Szerelem a koronavírus idején címmel készítettek werk dokumentumfilmet a Nemzeti Színház különös Rómeó és Júlia próbaidőszakáról.
Kórházban jelenleg 215 fertőzöttet ápolnak, közülük már csak harmincan vannak lélegeztetőgépen.
Ez már a huszonhetedik szállítmány, amely hazánkba érkezett a gyártótól.
A szakértők szerint az antitestvizsgálat nem ad valós képet a beoltott személy védettségéről.
Szerdára elhunyt nyolc beteg, valamint újabb 91 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
A védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát.
Ezek lesznek az első vakcinák, amelyeket Latin-Amerikában fejlesztettek ki és gyártanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szertartáson mintegy kétszázan vettek részt.
Fernando Torres és Milan Baros került szóba a magyar futballista kapcsán a szombati FA-kupa-meccsen.
Megtiltanák, hogy a fiatalok gyónhassanak.
Kulcspozícióban szereplő válogatott játékosok szereplhetnek egy csapatban nyártól.
Mintegy 700 klímatüntetőt vett őrizetbe szombaton Hágában.
A Kiképés című műsor egy kiképzője és egy versenyzője is interjút adott a Magyar Nemzetnek.
Raskó György, aki a minap pár százezer ember halálát tartotta szükségesnek, most hallgat.
A kétségbeesett bosszúállás legújabb megnyilvánulása a miniszterelnök kabinetirodáját vezető miniszter szankciós listára helyezése.
Az Egyesült Államokban kéthetes programsorozattal készülnek az új elnök hivatalba lépésére, amelynek befejező és egyben csúcspontja a január 20-i beiktatási ceremónia. Donald Trump beiktatását az a titkosszolgálat felügyeli, amely többször csődöt mondott a védelmében.
A kormány célja, hogy a fiatal családosoknak ne kelljen választaniuk a munka és a tanulás, valamint a családi élet között, hanem ezeket egyensúlyban tudják kezelni.
Az euróövezethez való csatlakozásnak semmilyen gazdasági előnye nincs – mondta lapunknak Philip Pilkington, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.