Szőcs Géza verseinek átfogó kötete jelent meg
A Kossuth-díjas költő utolsó verseskötetét 1992-ben írta, utána nagyobb projektekben gondolkodott.
A Kossuth-díjas költő utolsó verseskötetét 1992-ben írta, utána nagyobb projektekben gondolkodott.

A bukaresti Állami Zsidó Színház a lengyel származású író darabját, a Rúth könyvét hozza el a MITEM-re.

A Hamvas-hagyaték egésze újrafeldolgozás alatt áll.

A József Attila-díjas költő korunk problémáiról és arról is beszélt, kinek a könyve volt rá nagy hatással.

Radnóti Miklós egykori otthonától a Király utcába vezet az az irodalmi séta, amelyik ma délután a 2-es villamos végállomásától indul Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító vezetésével.
Az 1956–2016 közötti időszak a magyar irodalom legkevésbé feltárt korszaka – mondta Pécsi Györgyi főszerkesztő a Pesti Vigadóban tartott sajtótájékoztatón.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.