– A világot, ahogy ma érzékeljük, szinte emberfelettien nehéz elfogadni. Akárhová nézünk, az maga a tragédia. Az óceánok szeméttelepekké lettek, az erdők letarolva, a világ számos pontján (a közvetlen közelünkben is) emberek egymást gyilkolják. A világ ilyen, ilyenné tettük egy-kétszáz év kemény munkájával – már ami a környezetrombolást illeti.
Ezzel együtt, ezzel párhuzamosan a kultúra szinte kiveszett, Európa nagy és lenyűgöző kultúrájának vége. Romok között élünk, fizikai, szellemi és lelki romok kietlen univerzumában. Lehet erről nem tudomást venni, lehet úgy tenni, mintha mindez nem így lenne. Sokan így tesznek, lelkük rajta. Van mit siratni, és minden siratás jogos.
De a siratást életcéllá tenni nem lehet. A panaszt sem.
Második kötete, az Akutagava noteszéből életének egy elég intenzív szakaszában íródott. A világhírű japán író novellái nagyon mélyen érintették.
De leginkább egy (két) mondata érintette meg, amit viszont Mészöly Miklósnál olvasott, aki mottóként használta fel Megbocsátás című művében:
Örökös félhomályban élt. Mintha egy törött pengéjű, finom kardra támaszkodott volna.
Győrffy Ákos úgy gondolta, hogy ez neki szólt, miközben nem tudta, mit jelent, de ettől még értette. Ez a két mondat hívta elő a könyvet.
Arra a törött pengéjű, finom kardra támaszkodtam az örökös félhomályban. Az ilyen mondatokért érdemes olvasni, írni és talán élni is
– mutatott rá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!