Káinok Ábel földjén 2. rész
Ez az „ügy”, amit egy Horváth Csaba László nevű Káin robbantott ki, majd rácsatlakozott az egész falka, a 444-től a HVG-n át az RTL-ig és a Nyugati Fényig.
Ez az „ügy”, amit egy Horváth Csaba László nevű Káin robbantott ki, majd rácsatlakozott az egész falka, a 444-től a HVG-n át az RTL-ig és a Nyugati Fényig.
A házelnök a Fidesz kongresszusán emlékeztetett, hogy a nyugat hibrid háborút folytat a magyar kormány ellen.
Kövér László szerint sok európai polgár érezheti úgy, hogy a véleménye már nem számít.
Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is megosztotta gondolatait a Veritas Intézet konferenciáján.
„Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik ebben a pillanatban Magyarországtól akarják megvédeni.”
Kuncze úgy látja, az ellenzék Kövér László miatt jobb híján különféle performanszokkal kénytelen felhívni magára a figyelmet.
Az Országgyűlés elnöke Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem tanévnyitóján tartott beszédet.
A magyar Országgyűlés elnöke levelet írt a holland képviselőház elnök asszonyának.
Újraavatták a Nemzeti vértanúk emlékművet. A dicsőséges tanácsszadizmus áldozatainak mementóját még 1934-ben emelték, ám 1945-ben lerombolták a visszaszivárgó utódok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sikoltozó nők, székkel a kézben randalírozó, megvadult férfiak – komoly tömegverekedés tört ki Szolnokon.
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.
Szalai Piroska: A magyarhoz hasonló családtámogatási rendszere semelyik másik országnak nincs Európában.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.