Elkezdődik a szociális alapszolgáltatásban dolgozók tesztelése
A tesztelést a kormányhivatalok szervezik, országszerte 127 mintavételi ponton várják az ágazat dolgozóit.
A tesztelést a kormányhivatalok szervezik, országszerte 127 mintavételi ponton várják az ágazat dolgozóit.
„Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett” – írják az ellenzéki pártok közös közleményükben.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja Dobrev kampányvideóit.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat razziát tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében.
Együtt szeretnénk, ha Magyarország rátalálna egykori önmagára – csakugyan, de az 1920 előttire.
A balos sajtó megtévesztő módon azt sugallta, hogy a kórház nem tudja megfelelő színvonalon garantálni a betegellátást.
A magyar kormánypárt mély megdöbbenéssel értesült a Bécsben, hétfő este elkövetett szörnyű terrortámadásról.
Új időszámítás veszi kezdetét a hivatalban, amely hatékonyabbá teszi az adóhivatal működését.
Egy olyan országért, amelyet nem mások irányítanak, ahol nem felülről diktálják, hogyan és kivel éljünk.
Az igénybe vevők legnagyobb csoportját a családok jelentik, becsült számuk meghaladja a félmilliót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.