Határon túl is ünnep a magyar kultúra napja
Erdély-szerte megünneplik a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból több színház is magyar drámát tűzött műsorra.
Erdély-szerte megünneplik a magyar kultúra napját, ebből az alkalomból több színház is magyar drámát tűzött műsorra.
Online különlegességekkel és könyvbemutatóval készül a Magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum.
Ezen a napon a magyar kultúra névtelen munkásait ünnepeljük. Azokat az embereket, akik nap mint nap küzdenek a magyar kultúra fennmaradásáért – vélekedett Kalla Zsuzsa irodalomtörténész.
A következő években a Nemzeti Levéltár korszerűsítése mellett a Műcsarnok, a Terror Háza, a Nemzeti Múzeum és a József Attila Színház felújítását tervezik Budapesten.
Kásler Miklós hangsúlyozta: a magyarság ezen a napon emlékezik a kultúra nemzetmegtartó erejére; napjaink kihívása pedig biztosítani a magyar kultúrán belül a sokszínűséget és ezzel együtt az arányosságot.
Erkel Ferenc Bánk bán című operájának rendkívüli előadásával ünneplik szerdán a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen.
Együtt ünnepli a magyar kultúra napját ebben az évben is Debrecen önkormányzata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei és nagyváradi szervezetével, Berettyóújfalu, valamint Margitta önkormányzatával, a programok több településen már pé
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
Tombol a kettős mérce.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.