Eredményes a patrióta gazdaságpolitika
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon.
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon.

Sok nyugati vállalat a szankciók ellenére is fenntartja oroszországi jelenlétét.

A „hópehely generációnak” hívott új nemzedék a valóság elől a szivárványos, egyenszabású álomvilágba menekül.

Aktívan részt vesz Dél-Szudán tönkretételében az országban működő legnagyobb multinacionális olajvállalat, a Dar Petroleum, illetve más nemzetközi szereplők – hívta fel a figyelmet csütörtökön közzétett jelentésében az afrikai jogsértések feltárására létr



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter embere összepakolt, és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.