Reális esély Irán kilépése a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségből
Most derül ki, hogy mennyire fanatikus valójában az iráni rezsim.
Most derül ki, hogy mennyire fanatikus valójában az iráni rezsim.

A NAÜ elvesztette a rálátását az irániak nukleáris anyagkészletre, amint megkezdődtek a harcok – mondta a szervezet vezetője.

Már nyolc napja tart az Izrael és Irán közötti konfliktus, amit újságíróink szerint már nevezhetünk háborúnak.

A nemzetközi ügynökség sürgős magyarázatot vár Teherántól.

Ha az ország vezetése politikai döntést hoz, készek vagyunk ezt megvitatni az amerikai féllel – jelentette ki a Roszatom vezérigazgatója.

Háború idején sem nézhető el, ha támadás éri valamelyik atomerőművet vagy a környezetét.

A földrengés egy feszült politikai időszakban következett be.

Az EU legnagyobb atomerőmű-építése az idén több mérföldkőhöz is elér.

A Roszatom együttműködése zavartalan a német, francia, svájci, magyar, amerikai és minden más nemzetiségű beszállítóval és partnerrel.

A Lihacsov és Grossi közötti megbeszélések középpontjában két kérdés állt: a kurszki és a zaporozsjei atomerőművek biztonsága.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.