Rapid délutáni friss – Ez már nem ütésváltás, hanem háború + videó

Már nyolc napja tart az Izrael és Irán közötti konfliktus, amit újságíróink szerint már nevezhetünk háborúnak.

2025. 06. 20. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nyolc napja tart az Izrael és Irán közötti konfliktus, amit újságíróink szerint már nevezhetünk háborúnak. Az izraeli álláspont korábban is az volt, hogy Irán atomprogramja nagy fenyegetést jelent. A friss híreket a Rapid délutáni adásában Szőcs László, a Mediaworks főmunkatársa és Jakubász Tamás, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese elemezte.

Szőcs László úgy fogalmazott, hogy a két ország közötti konfliktusnak nagyon hosszú története van. Voltak ugyan ütésváltások, de a helyzet most sokkal durvább. Hogy miért lett ellenséges a viszony, arról bőven volt mit megvitatni. Szőcs László emlékeztetett, hogy 

a múlt héten látott napvilágot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése, amelyben azt írták, hogy Irán nem tartja be a szabályokat, az átláthatósági követelményeket.

Néhány nappal ezelőtt az irániak úgy fogalmaztak, hogy ez az a dokumentum, ami ürügyet szolgáltatott arra, hogy megtámadják őket. Ugyanakkor Izrael helyzetét is szétszálazták munkatársaink, ahol a 2023-as terrortámadás óta az egész ország lakossága nagyon feszült. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.