Kiderült a titok a migrénről, erre senki nem gondolt
Mutatjuk a leggyakoribb tévhiteket a kínzó fájdalomról.
Mutatjuk a leggyakoribb tévhiteket a kínzó fájdalomról.

Agyunk karbantartásához, a koncentráció javításához számos hasznos tanács áll a rendelkezésünkre. Mit javasol egy neurológus?

Az emlékezetkiesés általában rövid távra szól és szerencsére átmeneti.

Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is elolvasnak nekik, mint azok, akiknek szülei soha nem olvasnak mesét – állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói.

Kismértékben növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát a hosszú távon, szájon át alkalmazott hormonterápia menopauza utáni nők esetében – derítették ki finn kutatók.
A nők agya mintegy három évvel fiatalabb a férfiakénál – mutatták ki Washington Egyetem kutatói, akik szerint ez magyarázatot adhat arra, hogy miért marad hosszabb ideig mentálisan élesebb a nők agya, mint a férfiaké.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.