Ennél a családnál a családi vállalkozás a prostitúció volt
A szülők is beszálltak a „bizniszbe”.
A szülők is beszálltak a „bizniszbe”.

Az önkormányzat nem vette komolyan a lakosság aggodalmát - csak a szerencsén múlt, hogy egy óriási kidőlt fa nem nyomott agyon egy gyereket.

Reagált a III. kerületi önkormányzat az óbudai korrupciós botrány ügyében tartott akcióra. Mindeközben kiderült, sztárügyvéd védi Kiss László polgármestert.

A milliárdos kárt okozó csalóknál kábítószergyanús anyagot is találtak.

A tizenegy éves fiú volt az első, akinek az eltűnése után a fotója amerikai mintára szerepelt a tejesdobozokon.

A bűnbanda több budapesti kerületet is uralt.

Piros kasszába gyűjtötték a barna bevételt.

A szerencsejáték vihette rossz útra.

Az egykori kormánytisztviselő akár több évet is kaphat.

Palatinus Gábor nyugdíjas rendőrnyomozó állítja: olasz maffiózók lehetnek Farkas Helga elrablása és megölése mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.