Letartóztatta a bíróság a Lakatos Márk-botrány kerítőjét
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítják.
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítják.

Csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás.

A húszéves kecskeméti férfi kocsmába, áruházba, telephelyre tört be, volt ahova többször is.

Hét ember őrizetben repülőmókusok illegális nemzetközi kereskedelme miatt, egymillió dollár a kár.

A rendőrség ismételten arra szólította fel az embereket, hogy a járvány terjedése miatt, ne mozduljanak ki otthonról.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat információi alapján tizenkét kormánytisztviselőt fogtak el a nyomozó ügyészek.

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Az öngyilkos merénylők között két bombaszakértő is volt. A hatóságok lefoglalták a csoport további felhasználásra felhalmozott robbanóanyagait.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

A grönlandi válság és a liberális világrend agóniája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.