A hazaszeretet természete, nemzeti értékek és országimázs
Kerekasztal-beszélgetés a magyar természetfilmekről és a hazaszeretet természetéről.
Kerekasztal-beszélgetés a magyar természetfilmekről és a hazaszeretet természetéről.

Amikor megvertük az osztrákokat, általános eufória kerített mindenkit hatalmába. Most akkor kérdezzük meg, hogy egy ilyen nemzetegyesítő élmény hány forintot ér nekünk.

Tegnap megkezdődött a 34. Forma-1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, amelynek előkészületeit a budapestiek már napokkal ezelőtt érzékelhették: a héten folyamatosan érkeztek a külföldi szurkolók.

„Magyar falu” nyílt Japánban, a Tokiótól mintegy 250 kilométerre lévő Ikuszakában – hangzott el szombaton az M1 aktuális csatornán.
Az expón be lehet mutatni Magyarország múltját, hagyományait, identitását, valamint azt, hogy az ország hogyan tud reagálni a modern világ kihívásaira.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.