időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo
Világkép – Kerekasztal-beszélgetés a magyar természetfilmekről és a hazaszeretet természetéről

A hazaszeretet természete, nemzeti értékek és országimázs

Terján Nóra
2022.09.17. 10:00
A hazaszeretet természete, nemzeti értékek és országimázs

Elveszni egy erdőben, meghallani az állatok neszeit kivételes élmény. Hasonló lelassulást élhetünk át, ha természetfilmeket nézünk, de vajon lehetővé teszi-e ezt a harsány szórakoztatóipar, vagy elvész a néző a túl nagy ­választékban? Hogyan lehet az oktatásba integrálni az ­értékes ismeretterjesztő alkotásokat, és miként lehet megfelelni az egyre komolyabb technikai elvárásoknak? A magyar ismeretterjesztés kiváló hagyományát folytató nemzedék készen áll a kihívásokra: Kormos Ildikó és Péterffy­ András természetfilmes veterán oktatókkal, Kollarik Tamással, a Magyar Média Mecenatúra program létrehozójával és a Bagladi Erika–Mosonyi Szabolcs filmes házaspárral beszélgettünk a Lugas kerekasztalánál.

Lugas: A természetfilmes szakma miben változott az elmúlt évtizedekben?
Mosonyi Szabolcs: A természetfilmezés kezdetei óta, az ötvenes-hatvanas évektől nem változtak a témák. Az állatokat meg az állati viselkedésformát kutatjuk. Jobb technikával, látványosabban térünk mindig vissza. Először már az is nagy dolog volt, hogy az állatot sikerült teleobjektívvel lefilmezni, rögzítettük, mit csinál, és ma már infrakamerákkal azt is láttatni tudjuk, hogy éjszaka mivel foglalkozik. A technika fejlődésére tehát a természetfilm is rákapcsolódott. Ugyanakkor van igény új perspektívák bemutatására. A kamerának ma mozognia, repülnie, pörögnie kell. Szeretnék az állatot drónnal, éjszaka is látni, vagy ahogy megszületik. Mindenféle plánból és szögből. Amikor elkezdtük, akkor volt egy kis kamera egy állvánnyal, még papírra írtunk, az autó hátulja volt tele mindennel.

Kormos Ildikó: Annyi változás történt, hogy sokkal inkább a közönséghez szólnak a filmek. Tehát közvetlenebb lett a szűk körű közösséggel való kapcsolat. Ugyanakkor ezek a filmek mégis kevésbé jutnak el a közönséghez, mint amikor még hosszú évtizedekkel ezelőtt én kezdtem forgatni. A műhelyek megszűntek, így a filmeknek a közönséghez való jutása sérül. Szűkült a természetfilmes érdeklődés. Ha valaki szereti a természetet, és lehetősége van megnézni a filmeket, akkor van mit. Az első természetfilmes élményem a Nyitány című film volt, gimnazista koromban láttam. Technikai bravúr volt a zene és a kép összhangja, amely örökre belém ivódott. Az egyetemen kaptunk a már nem létező tudományos filmstúdióból megkereséseket, hogy kiderítsék, az egyetemi hallgatóknak mi a véleményük az ott készült filmekről, örömmel véleményeztük őket. Akkor a mozikban is rendre vetítettek rövid ismeretterjesztő filmeket, természetfilmeket, ez mára teljesen megszűnt. A reklámok átvették a hatalmat, pedig a televízióban erre sokkal inkább oda kellene figyelni. Mert a régi és a mai természetfilmesek között különbség van. Nem a színvonal a probléma, hanem hogy az állami központi támogatás sokkal kevesebb, mint amennyi évtizedekkel ezelőtt volt. Magukra vannak hagyva a filmesek. Pozitív viszont, hogy a Nemzeti Filmintézet össze akarja kapcsolni az oktatást és az ismeretterjesztő filmeket. Ez óriási dolog, mert a városi gyerekek sokkal inkább elidegenedtek a természettől, amelyhez a természetfilmek által közelebb kerülhetnek.

A klímaváltozás ráadásul olyan erőteljes mértékben érződik már, hogy e filmek olyan állatokat és növényeket örökíthetnek meg, amelyeket soha többé nem fogunk látni. Segítenek a tudatosabb környezetvédelemben is, így nagyon helyes, ha az oktatásban sokkal több gondot fordítanak arra, hogy reális ismereteket szerezzenek a diákok.

Kollarik Tamás: A természetfilm az egyik legfontosabb és ráadásul nagyon sikeres műfaja a magyar filmnek. Támogatása, segítése nemzeti ügy. Bemutatni, megőrizni természeti kincseinket, értékeinket ugyanúgy a hazaszeretet egyik megnyilvánulása, mint történelmi filmet készíteni. A Magyar Média Mecenatúra Programot közel tíz éven keresztül irányíthattam. Szimbolikusnak és a szakma, de a szélesebb közvélemény felé is üzenetként szántuk, hogy az ismeretterjesztő filmes pályázatunkat a Kossuth-díjas természetfilmesről, Kollányi Ágostonról, a magyar természetfilmezés egyik legfontosabb alakjáról neveztük el. Kollányi 1950-ben lett a Híradó és Dokumentumfilmgyár munkatársa, és már akkor népszerű tudományos filmeket készített, majd egyre inkább a természetfilmek felé fordult. 1956-ban a Bölcsők című filmje nyert Cannes-ban. Filmjeinek nagy részét a kiváló operatőr, Vancsa Lajos fényképezte, hatalmas, maradandó és példaértékű, tehát követendő életművet hagytak maguk után. Amikor 2010-ben elindítottuk a Mecenatúra programot, benne a Kollányi Ágoston-pályázatot, akkor az volt a célunk, hogy az ismeretterjesztő filmek mellett a klasszikus természetfilmeket is támogassuk. 2010 és 2019 között közel 1300 filmet támogatott a Mecenatúra program, mindösszesen 13 milliárd forint felhasználással, és ezek a filmek több mint hatszáz rangos nemzetközi díjat hoztak. Ebben a programban született Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című filmje is, de támogattunk dokumentumfilmet, tévéfilmet, kisjátékfilmet és animációt is. A Kollányi-pályázat keretében tíz év alatt közel 1,8 milliárd forint értékben több mint 250 ismeretterjesztő film valósult meg, és ezek között 120 klasszikus természetfilm volt. Önmagukban csak a természetfilmek hatvan rangos nemzetközi díjat hoztak. Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika az egyik zászlóshajói voltak ennek a programnak. A Vad Szigetköz, a Vad Kunság, a Vad Balaton címekkel fémjelzett sorozat a fesztiválok mellett a mozikban is szép számokkal futott. Nagyon büszkék voltunk arra is, hogy Szabolcs részben ezeknek a filmeknek köszönhetően kapott Balázs Béla-díjat. A mozikban még ma is nagyon jól futnak a szépen elkészített természetfilmek, a televízió­ban meg egészen különlegesen jó számokkal mentek a magyar természetfilmek. Szabolcsékon túl Molnár Attila Dávid, Tóth Zsolt Marcell, Török Zoltán és még sokan mások említhetőek. A mi filmeseink összehasonlítva a nyugat-európai vagy angolszász kollégákkal sokkal kisebb anyagi lehetőségekből ugyanolyan kiváló minőségű filmeket hoznak létre. Ráadásul a mi tájainkat, a mi országunkat örökítik meg.

A Vad Szigetközt több mint negyven országban adták el és vetítették, számtalan nagy csatornán futott, tehát ha megnézzük, ez milyen láthatóságot adott Magyarországnak és a magyar természetfilmnek, akkor azt gondolom, hogy ez volt az egyik leghatékonyabb filmtámogatási pontja a Magyar Média Mecenatúra Programnak, és az egyik legjobb országimázs is.

Péterffy András: Kollányi Ágoston előtt még egy embert meg kell említeni, Homoki Nagy Istvánt, aki a természetfilmezés speciális formáját hozta létre: gyakorlatilag játékfilmeket készített, csak állatok voltak a szereplői. A korai ötvenes évek slágere volt ez a filmtípus, mert depolitizált világról szólt. Megjelent benne az egyszerűség, a természetközeliség, megnyugtatta az embereket. Én gyerekként ezzel kezdtem, az első filmem a Gyöngyvirágtól lombhullásig volt, amely ugyan nem kifejezetten természetfilm, de hordozott valamit abból az igényből. Később a műfaj inkább a szórakoztatás felé fordult, volt nevelő funkciója, de megkapta az ismeretterjesztő címkét, majd jöttek a didaktikus oktató-tanító filmek. A funkciók változtak. A televízió megjelenése miatt kiszorult a dokumentumfilm és a kisfilm a mozikból, de a BBC-sorozatokkal elkezdődött a nagyon jó minőségű, nemzetközileg fogyasztható, nagy sztárokkal készülő természetfilmezés. Az Attenborough-­sítás a magyar természetfilmnek is jó volt: az új irány a szórakoztató ismeretterjesztés, az útifilm és a reklámfilm keveréke, jelentős mennyiségű ismerettel.

Szigetszentmiklós, Hungary - Aerial drone view of tiny fishing island on Lake Kavicsos near Budapest.
Drónfelvétel a szigetszentmiklósi Kavicsos-tóról. Új perspektívák kellenek? Fotó: Getty Images

A kábeltelevíziók, a műholdas televíziók megjelenésével óriási igény támadt a hasonló filmekre. Ma tehát nehezen definiálható, hogy mi a természetfilm, és mi a tudományos film: hol ismeretterjesztőnek, hol oktatónak hívják őket világszerte. Ráadásul egyre jobban elcsúsznak az aktuálpolitika, a zöld politika irányába, ami nagy baj, mert elvész a természetfilm elsődleges funkciója, amelyet Tamás hazaszeretetnek nevezett. A természetfilm lelke a tárgyához való viszony megteremtése, tehát az, hogy szeretek sétálni a természetben, szeretem az életet magam körül. Nevelő, szemléletformáló attitűd. A természetfilm elsődleges funkciója a kötődés kiépítése, hogy az elidegenedett városias világ helyébe természetközeli attitűdöt építsen a fotelban ülő, nem kiránduló, nem túl művelt, de kíváncsi ember számára.

Lugas: Szabolcs, önt például mi motiválta kezdetben ezen a pályán? Mit szeretett volna átadni?
Mosonyi Szabolcs: Saját magamnak készítettem a felvételeket, és nem gondoltam arra, hogy nézőknek is szóljon. Érdekelt, hogy mi történik a természetben, hogy bújik ki a rovar a bábból. Fokozatosan alakult ki, hogy ezt meg lehetne mutatni a tévében, amikor már elég sok ismeretem összegyűlt.

Lugas: Pozitív visszajelzéseket tapasztalt?
Mosonyi Szabolcs: Eltelt négy-öt év, amíg eljutottam arra a szintre, hogy ezt másnak is meg lehetett mutatni. Nagyon erős volt bennem a motiváció, de fontos, hogy jó időben született meg a digitális technika. Előtte filmre kellett forgatni nagyon drágán. Volt a nyolc milliméteres kis Bolex kamera, amellyel három percet lehetett filmezni egy tekercsre. Ahogy berobbant a digitális technika, vettünk egy kis kézikamerát, és azzal útra lehetett kelni.

Kollarik Tamás: Szerencsére vannak középgenerációs alkotóink, akik méltó utódai lehetnek Kollányi Ágostonnak. Szabolcs, Erika mindenképpen közéjük tartozik, de a már említett Török Zoltán vagy a természetfilm.hu csapata is fantasztikus filmeket hoznak létre. A tehetség megmutatkozik, születnek olyan méltó és kiváló alkotások, amelyek továbbviszik a szép magyar természetfilmes hagyományt. Nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is egyre több filmes kap lehetőséget természetfilm készítésére. Itthon Szabolcsék most forgatták a Vad Dráva című filmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával, Szabó Attila a Szent Anna-tóról, Jakab Endre a Kis-Küküllő folyó térségéről készít filmet.

Magas polcon a nemzeti könyvtár

– Az OSZK digitalizáló központjában idén tízmillió oldalt tervezünk digitalizálni – mondta el Rózsa Dávid főigazgató.

Péterffy András: A szakmához elkötelezettség, ismeret, tudás, tehetség kell. Molnár Attila Dávid és a felesége, Kubinyi Enikő kommunikáció szakra jártak, és egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy ők a tudományos kutatás és a film kapcsolata nyomán természetfilm-stúdiót fognak alapítani. Mostanában plusz társadalmi feladatokat is vállalnak, mint amilyen az ökológiai felelősségtudat fejlesztése.

Amikor Molnár Attila Dávid és csapata a Tisza elszennyeződése kapcsán nemcsak filmeznek, hanem társadalmi akciókat is szerveznek, akkor a természetfilmezésnek és a kommunikációnak új szimbiózisa jön létre, mert aktivista módon befolyásolják a közönséget, közösséget építenek, mindeközben természetvédők.

A televízióban ennek hagyománya Rockenbauer Pálék idejére vezethető vissza, amikor a kéktúrától kezdve nagyon sok olyan honismereti, szociográfiával kombinált természetfilm készült, amely a honszeretetről szólt. Az ismeret nem internacionális rácsodálkozás a világra, hanem a magyar világban gyökerezik. Ez jó értelemben vett patriotizmus, így a természetvédő film mindig természetszerető és aktív társadalmi felelősségvállalást mutató magatartást ad.

Kollarik Tamás: András minden szavával egyetértek. A PET Kupa fontos és szép kezdeményezés. Molnár Attila Dávid a Mecenatúra segítségével készített a PET Kupáról filmet, fővédnöke és védnöke is voltam, a rendezvényen nyolc éve részt veszek a két fiammal, mi is gyűjtöttük a műanyag palackokat, és tisztítottuk a Tiszát. Pár ember kezdeményezése mozgalom lett, és országos összefogássá növekedett egy természetfilm segítségével, ráadásul a PET kupások nemcsak belvárosi lakásokban született cikkekkel, szavakkal védik a természetet, hanem tettekkel is. Itt a patriotizmus és a természetvédelem szépen összekapcsolódnak, valami ilyesmi az aktív hazaszeretet. A határon túlról is tudok példát mondani: Szabó Attila Székelyudvarhelyről készítette a Méregzöld meséket 2015-ben, majd következő részt is elkészített az erdélyi erdők megvédése érdekében Erdők nélkül nincs Erdély címmel.

A filmek nyersen bemutatják a fatolvajok módszereit, az ipari méretű törvénytelen erdőirtást, valamint azt, hogy a román állam és a kisebb és nagyobb közösségek mit tesznek ez ellen. Bátor film, Szabó Attila olyan közel megy ezekhez az eseményekhez, hogy sokszor a saját testi épségét is veszélyezteti.

Tudom, hogy Szabolcs a garázsukat öntötte fel földdel, hogy a különböző föld alatti állatok életét fel tudja venni, elmondta, hogy a természetben nem volt lehetséges olyan hatékonyan bekamerázni a járatokat, de azt is mesélték a barátai, hogy télen egy kabáttal, egy hálózsákkal, egy kamerával, szinte minden nélkül két hétre egyedül kiköltözött a Szigetközbe forgatni. Ezek a példák is azt a szakmai alázatot és érzelmi bevonódást mutatják, amelyek meglátszanak a magyar természetfilmen.

Kollarik Tamás. Fotó: Sándor Emese

Lugas: Érintettük a kisfilmek eltűnését a moziból, illetve a televízióból is eltűnő természetfilmeket. Milyen megjelenési helyek, lehetőségek vannak ma az ismeretterjesztő filmeknek? Szabolcs és például Török Zoltán filmjei a moziban landolnak, és sikeresek, de ez inkább a kivétel, amely a szabályt erősíti. Hogy jut el a kész film a nézőkhöz?
Kormos Ildikó: Így van: sokkal több fórum és megjelenési lehetőség kellene, mert érződik a hatása ennek az évtizedek óta tapasztalható hiánynak.
Bagladi Erika: Sok múlik az alkotón is, hogy a nemzetközi piacon is megjelenik-e vagy sem. Kezdetnek kell háttér, amelyet a Mecenatúra megadott: innen kell elindulni. Ebből már létre tudunk hozni olyan munkát, amely a nemzetközi porondon is megállná a helyét. Ez az alap, ugyanakkor vannak olyan színvonalas filmek, amelyeknél mindez adott, ugyanakkor kizárólag a magyar piacra szólnak, ezért nem vennék minden természetfilmet egy kalap alá. A mi műfajunkban könnyebb boldogulni külföldön, de akár egy nagy televíziós társaságnál is, mint az olyan filmeknél, amelyek kifejezetten Magyarországról vagy egy szegmenséről szólnak.

Kollarik Tamás: Az oktatás valóban az egyik legfontosabb, integrálni kell a magyar természetfilmet az oktatásba. Azzal egyetértek, hogy gyakorlatilag a kilencvenes és a 2000-es évek sok tekintetben majdnem elveszett két évtizede volt a természetfilmezésnek, de 2010–2011-ben minden megváltozott, a magyar filmek jelentős része százszázalékos állami támogatásból készül a közvetett és a közvetlen támogatásokat figyelembe véve, és a természetfilmek számára is jóval nagyobb források állnak rendelkezésre. A megváltozott filmigazgatási rendszernek is köszönhető, hogy ilyen nagy számban készültek magyar filmek az elmúlt évtizedben. A forgalmazás nagyon nehéz kérdés, óriási a harc a mozikban a nézőkért, kemény versenytárs a tengerentúli film és a mögötte álló hatalmas marketinggépezet. Ebben a versenyben viszont nemcsak a magyar, hanem az európai filmek is és nemcsak a természet-, hanem a játékfilmek is hátrányban vannak. Ha az állami, tagállami és nemzetközi támogatási szervek nem avatkoznak ebbe, akkor nemcsak a Mosonyi-féle természetfilmek vannak nehéz helyzetben, hanem még Pedro Almodóvar is lemarad a stúdiófilmekkel szemben. Átgondolt, aktív és összetett munkát kell folytatni az állami és a szupranacionális támogató szerveknek is, de abban is egyetértek Erikával, hogy mindez egyéni alkotói, produceri aktivitás nélkül nem sikerülhet. Szabolcsék a Vad Szigetköz című filmet szinte egész Európában értékesítették, de ehhez az ő kezdeményezőkészségük és szorgalmuk is kellett, ők döntöttek úgy, hogy moziba is viszik, megteremtve hozzá a feltételeket, és végül nagyon szép eredményt értek el.

Bagladi Erika: Vannak olyan iskolák, ahova meghívnak minket: például Dabason a környékbeli falusi gyerekek a kistelepülésekről is bejöttek buszokkal, hogy megnézzék az egyik filmünket. Tehát nagyon fontos megtalálni a pedagógusokat, könyvtárosokat, akik szintén aktívan részt tudnak venni ebben a folyamatban.

Péterffy András: Változnak a nézői szokások, különösen a fiataloké. Odaragadnak a képernyőhöz, és sokszor szidjuk őket, hogy mindenféle butaságot elhisznek, és kritika nélkül elfogadnak olyasmit, ami esetleg nem igaz, nem tudományos, csak furcsa vagy érdekes. Én ebben megengedőbb vagyok, mert úgy gondolom, hogy ma a tanulás alapvetően kutatás. Tehát az élmény és a kutatás kettőse az, amely nem a tanár diktátuma, nem a tankönyv kész anyaga, hanem a magam megismerési folyamata. Erre már egy kamasz gyerek képes: keres, kutat, linkeket talál, összevet, kritizál – tehát tanul. Nem kész ismeretet vesz be, hanem megszenvedi a tudást, utánanéz dolgoknak. A mai világban a kutatás, a tanulás élménye nem azonos a befogadással.

Péterffy András. Fotó: Bach Máté

A befogadás nagyon egyszerű, passzív terep a diák, de a felnőtt számára is, ám amikor én ütöm föl a lexikont, vagy szörfözök az interneten, az megélt tudás. A televízió mindig passzivitásra kényszerítette a nézőt a fotelban, ám amióta megjelentek az interaktív eszközök, az összes veszély mellett csomó pozitívumot is hoztak, és erre is lehet, kell tartalmakat gyártani. Élmény és kutatás, kaland nélkül nincs megélt ismeret, csak szórakozás. A szépség és a lélek gyógyítása ragyogó funkciója a természetfilmnek, ugyanakkor meg természetesen felveti azokat a fájó problémákat, mint például a természet romlása vagy védelme.

Lugas: A dramatizált ismeretterjesztés korát éljük: a látvány mindent visz, és egyre magasabb az ingerküszöb. A figyelmünk drámaian csökkent, viszont a természetfilm éppen hogy lelassulásra és elmélyedésre késztet. Hogyan lehet felkelteni az érdeklődést?
Kormos Ildikó: Az oktatásnak lehet nagyon nagy a szerepe abban, hogy rámutasson: a nagyon gyors tempó a legtöbbször felszínességgel jár együtt. A humor, a könnyedség, a szellemesség mindig megfogja a nézőt, nem csak a fia­talokat. Egyik legfantasztikusabb élményem a Sivatagi show című film volt, amelyben ez maradéktalanul megvalósult rendkívül jó magyar fordításban – ha ma megnézem, akkor sem találok benne egyetlen unalmas percet. Egy Kollányi- vagy Homoki Nagy István-film ma is értéket ad azzal együtt, hogy elavult a narrátor szövege vagy esetleg a zenéje.

Szabolcsék, Török Zoltán és társaik világszínvonalú filmeket készítenek, csak a terjesztésüket kell megerősíteni, hogy több ember láthassa őket.

Amikor középiskolában tanítottam, megtapasztaltam, hogy mennyire mások voltak régen a tanárok: ma nem tanítják a gyerekeket gondolkodni! Ezenkívül még állatkertekben és nemzeti parkokban is nagyon jó lenne természetfilmes programokat csinálni, hiszen a saját gyerekeim és unokáim példáján is láttam, hogy amikor idejében megkapja valaki azokat a kis tudásinjekciókat, akkor bizony tovább is adja őket. Nem ötperces hatása van, hanem generációkon át tartó.

Kollarik Tamás: Ildikónak igaza van abban, ahogy fogalmaztunk, be kell illeszteni, integrálni ezeket a filmeket az oktatási folyamatba. Vannak olyan tartalmak, amelyek az egyetemi oktatásban is megfelelőek lennének, nem csupán közép- vagy általános iskolákban. Otthoni példám is van, három gyermekem: kilenc-, tizenegy és tizenhat éves, őket már évekkel ezelőtt is le tudták kötni Szabolcsék filmjei. Követték és szerették a film kerettörténetét, narratíváját, tehát értették a sztorit, szépek voltak a képek, jó volt a tempó is nekik.

Lugas: Erika és Szabolcs, milyen korosztály nézi leginkább a filmjeiket?
Bagladi Erika: Nagyon sok függ a pedagógustól és attól, hogy hogyan áll hozzá a gyerekekhez, miként tanítja gondolkodni. A mi gyerekünk is például, ha számítógépen látja ugyanazt a filmet, nem fogja végignézni, mert ott ezektől a felületektől nagyon gyors információt vár. Ugyanakkor, ha egy pedagógus beviszi a gyerekeket vetítésre, amely előtt beszélgetnek, utána pedig kérdezhetnek, egészen más reakciót tapasztalunk. Óriási a különbség, ha egy gyerek személyes élményként látja ugyanazt a filmet. Egy külföldi cég gyártásvezetője nemrég azt mondta, hogy a természetfilmes műfaj ma már gyakorlatilag az ötven feletti korosztálynak szól – külföldön is. A televíziót ma már nem nézik a fiatalok, és nagyon fontos lenne, hogy a pedagógusokhoz eljussanak ezek a példák. A nyitottság megvan: idén februártól indult például választható kurzus a Debreceni Egyetemen a biológus BSc-n, ahol az invazív növényfajokról szóló filmünket beemelték a tananyagba.

Lugas: Beszélgetésünk elején elhangzott, hogy a trendek a technológia felé mennek el. David Attenborough számos sorozata közül az lett szenzáció, amelyben hangnemet váltott, és felhívta a figyelmet az éghajlatváltozásra. Milyen narratívával lehet kitűnni ebben a versenyben? Fontosak a helyi értékek?
Mosonyi Szabolcs: Keressük az utat: ebben a műfajban most nagyon nehéz nemzetközi szinten is érvényesülni. Alapvető célunk, hogy Magyarországról mutassunk be jó helyeket, és talán ezzel van esélyünk, hiszen a BBC-dokumentumfilmek költségvetésével és látványával nem tudunk konkurálni. Nekünk szép magyarországi helyszíneket kell úgy bemutatni, hogy maga a hely váltson ki érdeklődést, ne is csupán a képi világ, hanem az, hogy mi jobban ismerjük, jobban ki tudjuk dolgozni, jobban be tudjuk mutatni ezeket a helyeket. Ezáltal érdekesebbé is válik a film. Lehet mondani, hogy a mi Balatonunk kicsike, de higgyék el, hogy a Balaton is nagyon érdekli a külföldieket. Aki mindig óceánt néz, annak másfajta táj lesz az érdekes, ezért érdemes ezekbe a témákba belemenni.

Bagladi Erika és Mosonyi Szabolcs. Fotó: Mosonyi Szabolcs

Kollarik Tamás: A mi meséinket mi fogjuk elmondani a természetfilmes, a dokumentumfilmes és a játékfilmes műfajban is. Ne várjuk, hogy Nyugat-Európa vagy Hollywood fogja bemutatni a Balatont vagy a Szigetközt…

Támogatni kell, hogy a mi történeteink is a felületen legyenek, hogy ne csak az álomgyár szuperprodukcióival találkozzanak a fiatalok.

Klebelsberg Kunó Tihanyban Limnológiai Kutatóintézetet hozott létre, nem óceánkutató intézetet, hiszen nekünk Balatonunk van! A mi feladatunk hasonló a film terén is, a saját ügyeinket mutassuk be, ez a nemzeti kötelezettségünk, ez a hazaszeretet. Az oktatásban jelen lenni pedig ezekkel az ügyekkel és témákkal elsőrendűen fontos.

Kormos Ildikó: Abban nagyon egyetértek Szabolccsal és Tamással is, hogy ezek a mi tájaink: a hagyományokat pedig össze lehet kötni a természet érdekességeivel, akár a természetfilmekben is. És ez lehet olyan irány, amelyikkel talán több nézőt meg lehet szólítani. A Zöld múzsák csókja című sorozatomban például verseket, babonákat, helyi szokásokat kötöttünk állatokhoz és növényekhez. A magyar természetfilmek technikailag is világszínvonalúak: a saját hazánk szeretetét, a magyarságtudatot pedig az iskolákban és otthon a szülők által is segíteni kell. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy ha valami tönkremegy, nem azt jelenti, hogy az az egy állat vagy növény elpusztul, hanem, hogy a vele kapcsolatban lévő állatok és növények is veszélybe kerülnek, sőt ez kihat ránk is. A komplex gondolkodás hiánya ijesztő, ha pedig nem tudunk ezen változtatni akár a természetfilmek segítségével és a hagyományok szeretetének az erősítésével, az nagy baj.

Kormos Ildikó. Fotó: Lovas Hajni

Péterffy András: A természet ugyanúgy az emberről szól. Tehát amikor a természetet filmezzük, akkor saját tükörképünket nézzük, az ember viszonyát ehhez az épülő vagy romló tájhoz, és ilyen értelemben az emberi hangnak, az emberi sorsoknak a megjelenése igazán építő lehet. Az Ildikó által említett tradíció, a mesterségek, de még a gasztronómia vagy a szokások, a viseletek is. Részei, alázatos tagjai vagyunk ennek a világnak, nem szemlélői.

Lugas: Milyen jövőt látnak a műfajban, van-e utánpótlás?
Kollarik Tamás: Látjuk a pályázatokat, a fiatal tehetségeket, van utánpótlás. A magyar államnak feladata nemcsak a gyártást segíteni, hanem az oktatásba való bekapcsolódást és a forgalmazást is, amely nem csak moziforgalmazást jelent. A platformok megváltoztak, szélesedtek, amíg a mi generációnk még a lineáris médiaszolgáltatáson nőtt fel, a mai fiatalok már lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásban gondolkodnak, tehát nem meghatározott műsorrend alapján kiszabott televíziós programokat néznek, hanem szabadon összeválogatják a tartalmat. Arra kell figyelni tehát, és abban kell segíteni, hogy értékes és fontos tartalmakat finanszírozzunk, és az elérhetőségét is támogassuk, legyen az netes vagy egyéb felület.

Kormos Ildikó: A műhelyek nagyon hiányoznak: az alkotók magukra vannak hagyva. A filmes, televíziós, médiás műhelyeknek van olyan összetartó erejük, amely segíti a jövőről való gondolkodást és a megújulást.

Egy film sikere az egész műhelynek sikere és érdeke.

Péterffy András: A jobbára dokumentumfilmeket gyártó Dunatáj Alapítvány vezetője vagyok, ahol rendszeresen megbeszéljük egymás filmjeit és a stratégiát, hogyan lehet eljutni a nézőkhöz. Egy műhely akkor jó, ha spontán születik: az organikus fejlődésben hiszek, és úgy látom, hogy minden ki fogja nőni a saját formáját annak tekintetében, hogy milyen is legyen az új ismeretszerzés, az új tanulás vagy szórakozás. Rengeteg tartalomból lehet választani, és a nézőre van bízva, hogyan szelektál. Néha eltéved, néha viszont megtalálja az értékeket. Ez az élmény tulajdonképpen ugyanolyan, mint a világ felfedezése. Bizakodó vagyok, hiszen nem véletlenül jött létre sem a kéktúra, sem pedig a Szent István-barangolás vagy a Rockenbauer-féle országjárás. Nemcsak műhelyek fognak kialakulni, hanem az új szokások is.

Borítókép: Gólyák villanyoszlopokon Debrecen határában. Nemzeti értékek és országimázs (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.