Ronaldo megadta a választ a nagy kérdésre – emiatt lett néhány napra közellenség hazájában

Ahogy azt Piers Morgan bejelentette, csütörtök délután megjelent a Cristiano Ronaldóval készült interjúja második félideje. Az angol újságíró úgy harangozta be a beszélgetésüket, hogy ez az ötszörös aranylabdás futballista eddigi legszemélyesebb interjúja, és bizony komoly témákat érintettek a felek. A második részben Cristiano Ronaldo beszélt válogatottbeli csapattársa, Diogo Jota haláláról, a Lionel Messivel való összehasonlítgatásról és a jövő évi világbajnokságról is.

2025. 11. 06. 16:19
Cristiano Ronaldo döntését sokan nem értették meg a hazájában Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Két dolgot mondanék erről. Az emberek sokat kritizálnak engem, de mint már elmondtam, nem érdekel. Amikor a lelkiismereted tiszta, nem kell amiatt aggódnod, hogy mit gondolnak rólad mások. 

Van egy dolog, amit sosem tennék: az apám halála óta sosem jártam temetőben. A másik pedig, a hírnevem miatt bárhova megyek, kész cirkusz van körülöttem. Szóval azért sem mentem, mert nem akartam elvonni a figyelmet. Nem akarok ilyen figyelmet. Nem tetszik nekem az sem, amikor az emberek ilyen szomorú pillanatokban interjút adnak, róla, a futballról beszélnek. Ha valaki szeretne a része lenni ennek, hajrá, de én a másik oldalon maradok. Az emberek kritizálhatnak, de úgy érzem, jól döntöttem. Nekem nem kell az, hogy dicsérjenek, mert ott virítottam az első sorban. Sokat gondolok a családjára, de ezt nem a kamerák kereszttüzében teszem

– szögezte le az al-Nasszr csatára.

Messi vs. Ronaldo

Morgan felvetette Ronaldónak, hogy egykori manchesteri csapattársa, Wayne Rooney jobbnak tartja nála nagy riválisát, Lionel Messit. – Ezzel nincs semmi probléma. Nem vagyok mérges emiatt. Mindenki azt választ, akit akar. Nincs időm arra, hogy bárkivel is vitába keveredjek. Én mindenkit tisztelek – mondta a sztárjátékos. Kérdésre elárulta, Rooney-val nem barátok, de jóban vannak, mint ahogy a többi csapattársával is. – A futballisták között nincsenek olyan barátaim, akikkel összejönnénk nálam ebédre vagy vacsorára. Jó a kapcsolatom a többi játékossal, de nekem a barát szó többet takar.

Nem álmodozik a vb megnyeréséről

A magyar válogatottal egy csoportban szereplő Portugália közel áll hozzá, hogy kvalifikálja magát a világbajnokságra, és előfordulhat, hogy Cristiano Ronaldo ott szerzi majd meg pályafutása ezredik gólját. Az ötszörös aranylabdás nem álmodozik erről, sőt, még a vb-címről sem.

Nem gondolkozom erről. Talán megleplek a válaszommal, de ha valaki megkérdezné, arról álmodozom-e, hogy megnyerjem a vb-t, a válaszom nem. Ha világbajnok lennék, semmit sem változtatna azon, hogy ki vagyok a futball történetében. Élvezni kell a pillanatot. Még nem is kvalifikáltuk magunkat a vb-re. Három napja Magyarországon játszottam (szeptemberben, a vb-selejtező készült az interjú – a szerk.), talán az volt az utolsó alkalom, hogy pályára léptem abban a stadionban. Sosem tudhatjuk, élvezni kell az egészet. Az édesanyám, a családom is ott volt, ez így volt szép. Az emberek azt mondják, hogy Cristiano lesz minden idők legjobbja, ha megnyeri a vb-t, de én nem így látom 

– fedte fel Ronaldo, majd hozzáfűzte, szerinte éppen eleget tett már azért, hogy minden idők legjobbjának tartsák. De ha valaki nem így gondolkodik, az sem érdekli.

Pénteken teszik közzé az interjú harmadik részét, a „hosszabbítást”.

Cikkünk frissül.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.