Elítélték a néhai Welsz Tamás barátját és üzlettársát
Welsz Tamás átadott neki egy dobozt iratokkal és egy pisztollyal, hogy őrizze meg, ez utóbbiért ítélték el most.
Welsz Tamás átadott neki egy dobozt iratokkal és egy pisztollyal, hogy őrizze meg, ez utóbbiért ítélték el most.

Welsz a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el a dobozt.

Petrovics részletes vallomást kíván tenni. Szerinte sokan nem fognak örülni annak, amit ott elő fog adni.

Öt és fél évvel a politikai kalandor hírében állt Welsz Tamás titokzatos halála – egy rendőrautó hátsó ülésén kígyómérget vett be – után még mindig ad munkát a magyar hatóságoknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Európai Néppárt háborúpárti politikája alól Magyar Péternek sem jár kivétel.

A tegnapi próba után ma már minden készen áll Miskolcon.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

A világ összerezzen Donald Trump szavaitól.

Két külön időpontban is robbanások hallatszottak.

Ukrajna folyamatosan katonai eszközökkel támadja az európai energiainfrastruktúrát.

A modellfrissítés átfogó műszaki fejlesztéseket hozott a Toyota rossz hírű villanyautója, a bZ4X számára.

Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitó meccsét.

A térségfejlesztés fontos része az utak karbantartása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.