Megbukott a gonosz terv Orbán megbuktatására
Nem lehet minket palira venni!
Nem lehet minket palira venni!
A balliberális oldalon komoly hagyománya van a magyargyűlöletnek.
Két történet felidézésével mutatjuk be Pörzse Sándor közéleti útját a kezdetektől napjainkig.
Ha magyargyűlöletről van szó, tökéletes az összhang a két médiaszemélyiség között.
Kálmán Olga, Gréczy Zsolt, Pikó András. Csak néhány korábbi „független, objektív” médiamunkás, akik pártkatonák lettek.
Őrülten erős kép. Bangóné klasszikus mondatát most egy kissé kénytelenek voltunk a szalonképesség és a nyomdafesték tűrőképessége érdekében megváltoztatni.
A Magyar Hang szerkesztősége által adott válaszokból egyértelműen kiderült, hogy továbbra is számítanak a kirekesztő gondolatairól ismert jobbikos képviselőre.
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma, amelyet Jakab Péter, a Jobbik helyi elnöke szervezett Miskolcon.
Jól látható az alábbi, eddig még nem látott felvételen, hogy a politikus egy 2010-es miskolci lakossági fórumon Pörzse Sándor zsidózó viccén nevet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Nem zörög a haraszt…
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.