Finálé

Őrülten erős kép. Bangóné klasszikus mondatát most egy kissé kénytelenek voltunk a szalonképesség és a nyomdafesték tűrőképessége érdekében megváltoztatni, de talán mindenki emlékszik még az MTVA-ban elhangzott eredetire. Ez a bangónéi, idézhetetlen jelzővel megbolondított mondat juthatott eszébe annak, aki jobb program híján az ellenzéki pártok március 15-i produkcióját és az előadás gyér érdeklődés melletti fináléját tekintette meg.

Az összellenzék mikrodemonstrációjának fináléjában először a világot jelentő deszkára léptek a délutáni matiné szereplői, majd tornasorba álltak, hogy aztán Vicsek „Függetlenobjektív” Ferenc tolmácsolásában meghallgassanak egy újabb semmiről sem szóló, semmit sem üzenő, semmit sem jelentő nyolc pontot. Kiáltványt. Vagy mit.

Az őrülten (khm…) erős kép így festett: sok egyéb méltán ismeretlen politikus mellett Jakab Péter úr is tiszteletét tette az eseményen. A Jobbik hirtelen haragú szóvivője mellett kettővel pedig nem más, mint a Szemlőhegyi Claire Underwood, a rózsadombi first lady, Dobrev Klára asszony feszített. Tehát még egyszer: Jakab közös színpadra állt Dobrev Klárával, és a küldetéstudattal megvert emberekre jellemző zavart tekintettel, furcsa félmosollyal ácsorgott ott mellette.

Annak a Gyurcsány Ferencnek a felesége mellett, aki a 2006-os rendőrterror vezénylő karmestereként – és persze sok más ocsmányság elkövetőjeként – fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Ennek a 2006-os iszonyatnak a romjain épült fel és erősödött meg az addig a parlamenti küszöb körül szomorkodó Jobbik.

A Jobbik, amelynek akkoriban még volt lelke. Gyereklélek volt. Kamaszos, heves és – mint egy útját kereső, lázadó kis felnőttlélek – ugyan néha szélsőséges, néha vállalhatatlan dolgokat kiáltott a világba, no és persze sok butaságot is, de őszinte emberekkel van dolgunk.

Az őszinte emberekről azóta kiderült, hogy hazugok, aljasok, számítók, és hogy lelkük, szívük sosem volt. Mindössze egy politikai termék projektmenedzsereiként terítették az antiszemitizmust és a cigánygyűlöletet a közélet piacán. Az elmúlt hónapokban Gyöngyösi Márton és Mirkóczki Ádám azzal haknizta körbe azokat az ellenzéki médiumokat, amelyek pár éve még fasisztázták, nácizták és bojkottálták őket, hogy amit egykor képviseltek, az nagy hazugság volt.

Manapság Vicsek Ferencéknek magyarázzák ők, a Jobbik prominensei a bizonyítványukat, a múltjukat, a vállalhatatlan mondataikat. A balliberális sajtóban próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Hogy hazudtak. Hogy átverték a Jobbik tagságát, a szavazóikat, a szimpatizánsaikat.

A balliberális műsorvezetők ma már együtt demonstrálnak a korábban általuk bojkottált jobbikossal. Itt, ezen a demonstráción mindössze pár ezer, hitét vesztett tüntető előtt alakult ki ez a bizonyos őrülten erős kép. A Salamon képviselőt alpári módon zsidózó Pörzse Sándoron röhögcsélő kisnyilas egy színpadon demonstrált az antifasiszta, szélsőbaloldali, milliárdos, DK-s Gyurcsánynéval.

Őrülten erős kép. Talán több is annál.

A szélsőbaltól a szélsőjobbig ácsorogtak március 15-én a bukott ellenzéki vándorszínészek. Az előadásra szinte senki sem volt kíváncsi. Ami nem csoda. Egy unalmas, már ezerszer előadott darabban buktak meg újra, már ki tudja, hányadszorra az ellenzék segédszínészei.

A darabban nem volt emelkedettség, nem hordozott épkézláb üzenetet, és még nyomokban sem tartalmazott semmit, ami kicsit is az 1848-as szabadságharcunkhoz kapcsolódott volna. Csak a jól ismert Orbán, takarodj! című egyfelvonásost tűzték műsorra.

Amire a jelek szerint nincs igény.

Igény az országát védelmező miniszterelnökre van, aki méltóképpen képviseli a ’48-as hősök emlékét, és aki államférfihez méltó módon vezeti Magyarországot.