Ők azok a baloldali képviselők, akik búcsúznak a parlamenttől
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.

Pezsgő és lekváros bukta is terítékre került.

A gyermekek szexualizálása ma létező jelenség, a magyar kormány ezért fontosnak tartja, hogy a gyermekvédelmi népszavazással megelőző csapást mérjünk a problémára.
Most, hogy a füllentős Bangónét kipenderítették a szocialista táborból, adódik a kérdés: mi lesz a másik zugközgazdász, Hajnal Miklós sorsa?

Bangóné Borbély Ildikó mellett több más baloldali politikusról is kiderült korábban: nem rendelkezik olyan végzettséggel vagy szakismerettel, mint amit állított magáról.

Jobb kötözködni való híján Kálomista Gábor Elk*rtuk című alkotásán keresett fogást a szocialisták pankrációs asszonya minap a Parlamentben.

A wellnesshoteles MSZP-éhségmenet óta, ha tehetem, mindig elolvasom ezeket „a nép nevében” megfogalmazott számon kérő vádiratokat.

A szocialista párt már rég megszűnt, és egy velejéig korrupt, haszonleső galeri lépett a helyébe.

E percemberek észérvek, érvkészletek megfogalmazása helyett egyedül a hangerőt képesek növelni.

A magát függetlennek hazudó propagandamédia módszerére szolgál kiváló példával az RTL Klub.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.