Bár lehet vitatkozni azzal a mondással, hogy „a stílus maga az ember”, mégis fontos tájékozódási pont, hogy milyen megnyilvánulásai vannak valakinek vagy általában véve hogyan tekint az illető az embertársaira, köztük ellenfeleire. Különösen a politikusoknál fontos, hogy milyen kép alakul ki róluk, hiszen a szavazók leginkább a voksaikért versengők megnyilvánulásaiból, szónoklataiból szűrik le, hogy kit tüntetnek ki bizalmukkal. Legyen bármennyire magasan képzett valaki, és tartsa a pártok programjait mérvadónak, nem lehet amellett elmenni, hogy közszereplései során egy politikus milyen üzenetet küld a publikumnak. Meddig hajlandó elmenni egy vitában? Képes-e tartani magát a kulturális normákhoz egy feszült, konfliktusos helyzetben? Egyáltalán: tiszteletben tartja-e mások emberi méltóságát?
A tágabb értelemben vett, az emberi kvalitásokat is tükröző stílus szempontjából a magyar baloldal rendszerváltás óta befutott története erős hanyatlástörténet. Hol vannak már a mai politikából a rendszerváltás utáni évek olyan csillogó intellektusú, talpig úriember véleményformálói, politikusai, mint Kis János, Tamás Gáspár Miklós vagy Tölgyessy Péter? Rajtuk kívül is jó néhány – mára nem aktív – baloldali politikusra is igaz volt a gyakran idézett író, Esterházy Péter mondása, amely szerint „van az a szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”. Ma már sajnos gyökeresen más a helyzet. Alföldi Albertek és Baráth Etelék helyett Tordai Bencék és Hadházy Ákosok parádéznak bohócorral és alpári táblákkal a parlamentben, Szili Katalinok helyett pedig Szabó Tímeák üvöltenek vörös fejjel, jobb esetben értelmet nélkülöző artikulátlanságokat, rosszabb esetben szemenszedett, aljas hazugságokat. És el kell ismerni, Vona Gábor is magasabb nívót képviselt, mint a szemforgatva vicsorgó Jakab Péter.
E percemberek észérvek, érvkészletek megfogalmazása helyett egyedül a hangerőt képesek növelni, de leginkább indulatosan, durván mocskolódnak. Következmény ugyanis nincs. Az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc maga is híve a másokat megalázó, gyűlölködő beszédmódnak. Másfél évtizede kedélyesen terroristának nevezte az arab focistákat, élvezettel beszélt az öregecskedő feleségek lecseréléséről, az őszödi beszéddel pedig felszámolta maradék emberi tisztességét is.
