Most, amikor ezt a cikket írom, december 2. napja van, s a napilapokban azt olvasom, hogy Budapest csődhelyzetbe került, fizetésképtelen, amin a főpolgármester teszetoszasága miatt a város nyitott szemmel járó lakóinak többsége nemigen csodálkozik. Miként Brüsszel cselekvésképtelenségén sem. Ez utóbbi gyülekezet most azzal állt elő, pontosabban megszavazta azt a klímarendeletet, mely a lakossági fűtésre-hűtésre, valamint a közlekedésre és bizonyos mezőgazdasági tevékenységre vonatkozik, s máris karbonadónak hívják. Magyarán megemelnék az üzemanyagárakat meg az energiaköltségeket. Közgazdászaink és más tudós emberek – akiket nem kérdeztek meg a tervezett drágításokról – máris azt mondják, az agrárvállalkozásokat sújtanák leginkább ezek az elképzelések, valamint jelentős áremelkedéseket idéznének elő a lakossági fogyasztásban is. A szakértők már azt is elmondták, az EU-t az sem zavarja, hogy tavaly a háztartási áramtarifák hatvan százalékkal, a gáztarifák meg 125 százalékkal voltak magasabbak az Európai Unióban, mint az Egyesült Államokban. Gratulálunk!

No már most nyilvánvaló, hogy nem repülhetünk el valamennyien házastul-kertestül az Amerikába, azt viszont igencsak meg kellene tennünk, hogy tiltakozunk a teszetosza s döbbenetesen tehetségtelen uniós társaság intézkedései ellen. Tényleg! Fel tud említeni valaki egyetlen egy uniós intézkedést is, mely az unió népeinek valóban használt volna? Nem hinném. A háborúpártiak a tekintetben kivételek, hogy az ő álmaik már beteljesedtek, a háborúság nem akar szűnni, Ukrajnába ömlik a pénz, a mélyállam urai meg a háttérhatalom pedig röhög a markába. Ursula asszony meg Zelenszkij urat ölelgeti.

Ennyit Európa erejéről! Melyről – s már régóta – a hanyatló és erkölcsileg a semmibe hulló Róma jut eszünkbe. És juthat is. Pöffeszkedő, magabiztos gazdagok, velejéig romlott, a mások életébe folytonosan beleavatkozó politikai szereplők ezek az emberek. Mindent elborító hazugságtengert működtetnek, elég, ha csak a közelmúlt korrupciós ügyeit nézzük, Eva Kailitól Ursula asszonyig, s ki tudja, mi rejtőzik még a titkos iratokban, mindenesetre, hogy megint idézetekkel jöjjek elő: ez az a hely, ahol semmi sem változik. Csak éppen folyik tovább az, ami már régen elkezdődött. A teszetoszaság. Ennek ékes példája, hogy a frissen megjelent adatok szerint rekordbevételek voltak a hadiiparban az elmúlt időszakban. Képzelem, mily nagy örömmel fogadta ezt az EP padsoraiban üldögélő teszetoszák serege. Ez ám a haladás! Olvasom, hogy a szakértők szerint a fegyverekből származó profit tavaly elérte az eddig valaha feljegyzett legmagasabb szintet, mivel a gyártók kihasználták a nagy keresletet.

Ez ám álmaink Európája! Nemdebár? A háborúpártiaké. Akik imádnak az EP padsoraiban üldögélni, és jó pénzért nem csinálni semmit. Mi több, még háborúpártiságuk miértjét sem óhajtják közreadni. Titkolják. Azon a tájékon – kivéve a magyar miniszterelnököt és még néhány patriótát – hiányzik az egyenes beszéd meg még sok minden. Már régóta. Így aztán a sikertelen politizálásuk, a mindennapi teszetoszaság megerősítette a még gondolkodni tudó és akaró embereket abban, hogy vitathatatlanul oda jutottunk, Európa elveszítette kultúrájának értékét, emberi közösségeinek jelentős részét. Katedrálisaink összeomlanak, közösségeink egymással hadakoznak, kereszténységünket rendre támadások érik, s országainkból nem is titkolva kevert népességű lakóhelyet óhajtanak kreálni. Nem sorolom tovább napi – és jogos – sérelmeinket. Azt viszont még hozzáteszem, senki nem kívánhatja tőlünk, hogy az életünkbe állandóan beleszólni akaró, ám teszetosza és sikertelen politikát folytató uniós hölgyeket és urakat egy percig is keblünkre öleljük, s politikájukban egyetértsünk velük.

S jöjjön a „bolondériám”, egy csodálatos Reményik Sándor-vers, a Szól a censor. „Szól a censor: Vetó, megtiltom ezt. / E hasáb üres marad és fehér! / – S az üres lapon gyúlnak lángbetűk, / Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér. // Szól a censor: Vetó: hatalmam nagy; / A semmiségbe vetlek vissza én! – / S a fehér lapról láthatlan sorokban / Feltámad az elítélt költemény. // Szól a censor: Álom, megfojtalak, / Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked / S szól az Ige: én öröktől vagyok / S nem érintenek halálok, születések! // Szól a censor: Ez férfimunka volt, / Ma nem olvasta senki e lapot! – / S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram. / Látatlanul mindenki olvasott!”

A szerző újságíró