Amíg az őszinte választ várjuk, azaz a tévedés beismerését, addig persze naponta zajlik az élet. Most, amikor december 10. napja van, még mindig ott tartunk, ahol eddig. Azaz sehol. Szegény politológusok meg mindenféle politikusok naponta reménykednek, hogy már készülőben a béke, s akkor talán a szabadság szele is megérint bennünket, de ez az idő csak nem akaródzik eljönni. Az rendben van – valamiféle isteni ajándék –, hogy eddig megúsztuk, hogy átlépje határunkat fizikai szinten is a háború, ám cseppet se mondhatjuk, hogy ilyen nem történhet meg, kivált, mert a mindennapok hírei jószerével csak a háborús fenekedésekről és provokációkról szólnak, a béke szó szinte elő sem kerül, legfeljebb csak akkor, amikor úgy fogalmaznak, hogy már közel a megegyezés. Nincs közel! Mitől lenne közel, amikor Európa fura urainak többsége háborúpárti? Ki érti ezt? S ha érti, miért nem magyarázza meg az okát? Hallott valaki már ilyen magyarázatot? Miért húzódnak most is a tárgyalások a békéről? Mi akadályozza meg, hogy elénk tárják ebben a világméretű demokráciában, hogy miért nem tudnak megegyezni? Nos, nem nehéz kitalálni, mi nem számítunk, mi, egyszerű emberek. Minket az orrunknál fogva lehet vezetni mindenféle tárgyalásokkal, ígérgetésekkel, melyek eleddig semmiféle eredményt nem hoztak.

Ébredj világ! Tényleg, tisztázzuk már, hogy mi az a szabadság? Mi az a demokrácia? Az netán, hogy az Európai Unió háborús hiénái tovább ölelgetik egymást és röhögnek a hátunk mögött? Még Trump elnök háta mögött is? Ez ám a háttérhatalom igazi lelepleződése! Melynek tagjaitól képtelenség kierőszakolni, miért óhajtják Európát elpusztítani. Magyarán oda jutottunk, vagy mindig is ott tartottunk, hogy a hatalmas európai demokráciában semmi közünk saját életünkhöz. Ez az igazság! Szuverenitásról meg jobb, ha nem beszélünk. Ki szuverén most, ebben a végtelenségig kiszolgáltatott létben? Egy perc alatt elsöprik, ha ilyesmikről ábrándozik. Ez folyik most az EU-ban. Kirekesztés, büntetéshalmaz, csak mert önállóan szeretnénk intézni ügyeinket, de nem hagyják.

Ott tartunk tehát, hogy ez az évszázad – is – az átverés korszaka. Az ilyen-olyan, és többnyire háttérből támogatott pártok uralmáé, a háttérhatalom dorbézolásáé, magyarán a bennfentesek parancsuralma, a ki kit pártol és támogat titokzatos időszaka. No meg az a korszak, melyben az EU-ba történő belépésünk egyben azt is jelentette, hogy az országunk idegen uralom alá került. Persze nem egyedüliként. Ez most a „trendi” Európában, pontosabban az unióban, ahol csak az idegen érdekek érvényesülnek, legalábbis innen, Magyarországról nézve. Szuverenitás? Az csak álom maradt. Mint ahogy a valódi szabadság is. Amit pedig megígértek nekünk. Csak hát nem jött össze. Így aztán igencsak nehéz válaszolni arra a sokak által válaszra váló kérdésre, hogy mégis, mi az a szabadság mostanában? És hol van, hol rejlik? Hová bújt? Lehet-e ma hihetően válaszolni arra, hogy rabok vagyunk-e vagy szabadok? Már csak azért is nehéz erre válaszolni, mert sem a rabság, sem a szabadság fogalma nincs kőbe vésve, s kellőképpen definiálva. Már csak ezért is könnyen juthat vakvágányra az, aki meg akarja határozni. A kisördög azt mondatja velem, hogy mily jó lenne mindenkitől megkérdezni, neki személy szerint mit jelent a szabadság. Napjaink forgatagában nem lenne érdektelen egy ilyen vizsgálat, közvélemény-kutatás.

Naná, hogy megint a magyar költészet jut eszembe. Szinte napra pontosan 90 éve született meg József Attila gyönyörű verse, a Levegőt!

„Az én vezérem bensőből vezérel! / Emberek, nem vadak – / elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel, / nem kartoték adat. / Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!”

Erre vár a világ.

A szerző újságíró