No, akkor még maradjunk vén földrészünkön, ott, ahol nincs kizárva, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de úgy vélem, ez idő tájt, s már nem oly régen Európa elbolondítása folyik. A fentebb említett tények is ezt erősítik, de még mindig ott tartunk, hogy kontinensünk státusát, cselekvési lehetőségeit az ostoba ötletek, a parancsuralmi kívánalmak, s országaink egyenrangúságának, egyenjogúságának folytonos megsértése jelenti. Mindig szégyellem, hogy ezt sokan még nem látják. Nem látják, hogy fortélyos elnyomásban élünk. Nem látják, hogy a hátunk mögött fenekednek a háborúpártiak, és tehetetlenek vagyunk mi, békességóhajtók. Nem látják, hogy egyre-másra születnek az embertelen, s a természetidegen elképzelések és ideológiák, és akik ezeket istenítik, azok azért teszik, mert jól tudják, hogy kicsi az ellenszél, tehát könnyebben boldogulnak.

Elég, ha mi, magyarok csak a folytonosan kötelező migránskvóták ránkerőltetésének mindennapos szándékaira és az ugyancsak folytonos, bennünket, magyarokat a szuverenitási törekvéseink miatt állandóan támadó akciókra gondolunk.

Tény, hogy manapság már mindent elborító hazugságtengerben vagyunk kénytelenek létezni. Csak egyet nem értek – jó, ez hazugság, mert nagyon sok mindent nem értek –, az pedig nem más, mint hogy az unió már jó ideje lényegesen többet foglalkozik Magyarországgal, mint saját magával, meg a nálunk sokkal fontosabb szerepet kapott uniós tagországokkal. Ennek magyarázatáról már sokan írtak, elmélkedtek. Azokkal értek egyet, akik úgy gondolják, a „közepet”, a filozófiailag, politikailag legfontosabb régiót mindig figyelemmel és retorziókkal kell vizsgálni és büntetni. Továbbá, ha lehet, elfoglalni. Ez filozófiai tény, s ezzel nem fárasztanám a bármilyen rendű és rangú olvasót, de kérem, mélyedjen el ennek a tételnek az igazságában!

Mivel nem vagyok politológus, de tán még ostoba sem, tisztelettel kérdem, ha folytonosan kioktatnak bennünket, magyarokat, mióta csak benne ücsörgünk az EU padsoraiban, akkor miért is nem lehet választ várni és kapni olyan kérdésekre, mint például:

– Mi bajuk a magyar igazságszolgáltatással, miközben, ha jók az értesüléseim, akkor például Németországban és Franciaországban a bírák kinevezése egy egész életre szól (három esztendővel ezelőtt olvastam ezt, lehet, azóta változott).

– Mi bajuk azzal, ha nem szeretjük a szivárványos zászlót? Az LMBTQ-propagandát?

– Mit jelent nekik a szuverén nemzet fogalma? S ha nekünk mást, mint nekik, mi közünk és nekik mi közük hozzá?

Kérdéseinket az unióba történő belépésünk óta vég nélkül folytathatnánk, évforduló ide vagyoda. Persze szigorúan csak civil mércével, mert az EU-ban üldögélő, és életünkben semmi hasznot nem hozó gárdák tagjait nem érdeklik a civilek kérdései. Nem is tudom, hogy ilyen kérdésekre egyáltalán valaha is válaszoltak-e már az EU fura urai? Ha igen, jól titkolták, mert mi, civilek, nem értesültünk róla. Mindenesetre az tény, hogy a gondolkodó, és a nem beavatott emberek jó, ha emlékezetükbe idézik most, a belépésünk lassan napra pontosan 22. évfordulóján, hogy bizonyos Olaf Scholz német kancellár, aki 2021 és 2025 között töltötte be ezt a posztot, azt találta mondani valamikor uralkodásának kezdetén, hogy az unió szüntesse meg az egyes országok vétójogát, s mindenki fogadja el azt, amit a brüsszeli elit gondol. Magyarán bármilyen ostobaságot. No, ez a korszak el is következett. Benne vagyunk. Hogy belehalunk-e, azt nem tudom, s lassan nem is érdekel. Mindenki saját sorsának kovácsa. Az EU is.

Én pedig, mint oly sokszor szomorú újságírói életemben, most is csak egyik kedvenc – a Pál utcai fiúk gyönyörű történetéből vett – idézettel teszem le a pontot: „Elég volt a gittegyletből. Ti itt mind sorra elnökök vagytok, mi meg hiába rágjuk a gittet.”

A szerző újságíró