idezojelek

Birodalmi tempó és a keleti frontvonal

MÉLYSZÁNTÁS – Szerveztek már nekünk német kezdeményezésű Európa-projektet, a Don-kanyar túrát. Ismerjük a végét.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: AFP/DPA/KAY NIETFELD
0

Nehéz eligazodni a németeken. Legalábbis a politikusaikon.

Aki még emlékszik néhai Willy Brandt nyugatnémet kancellár varsói látogatására 1970 decemberében, aligha tudja értelmezni mai utódait. A varsói gettó emlékművét megkoszorúzó Brandt térdeplő fotója akkoriban bejárta a világot. „A német történelem szakadékával és a meggyilkolt milliók terhével szembesülve azt tettem, amit mi, emberek, amikor elbuknak a szavak” – fogalmazott emlékirataiban a kancellár. „Willy Brandt úgy ereszkedett térdre, mint egy bűnös – írta a jelenetről beszámoló egyik tudósító. – Imádkozott, hogy a világ megbocsásson a németeknek.” 

A megrendült kancellár gesztusa az egész világ előtt egyértelművé tette a gyökeres változás óhaját.

Békés, gyarapodó évtizedek következtek a Németország szerencsésebbik (nyugati) felén élők számára. Szervesen illeszkedett ebbe az ország újraegyesítésének feltételeiről szóló, 1990. október 3-án született hathatalmi megállapodás második cikke: „Német földről a jövőben csak béke indulhat ki, az egyesült Németország soha semmilyen fegyverét nem fogja bevetni.”

Sokáig megmaradt bennünk ez a békét sugárzó, nyugodt ország.

Hogy aztán a jólét vagy a ménkű ütött a németekbe, ki tudja…

Az országot négy cikluson át irányító Angela Merkel nevéhez fűződik az a 2015-ös történelmi döntés, amelynek nyomán pár év alatt több mint egymillió közel-keleti és afrikai bevándorló érkezett Németországba. A Mutti úgy gondolta, országa erős, képes lesz megfelelni egy ilyen kihívásnak: „Wir schaffen das!” – „Megcsináljuk!” Szó se róla, a tárt karokkal fogadott, a német adófizetők pénzéből kapott segélyekből remekül élő bevándorlók nem panaszkodhattak. Hamar belakták az országot. Jól megcsinálták nekik. Mára a lakosság harminc százaléka migrációs hátterű. A többi? A többi próbál alkalmazkodni az új körülményekhez, sötétedés után nem megy ki az utcára, a kaput kettőre zárja…

Nem sokkal a Wir schaffen das! után a Ruhr-vidéki Gelsenkirchenben szobrot állítottak Vlagyimir Iljics Lenin illuzionistának, a kommunizmus ötletgazdájának. Különös. (Korábban csak a megboldogult NDK területén láthattunk ilyet.) Egyesek szerint Lenin felbukkanása várható volt, már a mecsetépítések kezdetén megjósolták, előbb vagy utóbb Vlagyimir Iljics szelleme, sőt szobra is megjelenik Németországban. Különös és ijesztő.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És akkor most itt van Friedrich Merz, a legújabb kancellár, aki a minap kijelentette: 

Orbán Viktornak engedélyt kellett volna kérnie, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal.

Értsd: a világháború elkerüléséért fáradozó magyar miniszterelnöknek Merz szerint engedélyt kellett volna kérnie az uniós hatalmasságoktól (köztük a német kancellártól), hogy tárgyalóasztalhoz győzködhessen egy háborúzó felet. Friedrich Merz szemében Magyarország csupán egy periféria, egy „futottak még” ország.

A kancellárral elszaladt a ló, birodalmi vezért alakít: Berlin dönt, véleménye törvény. Johann Wadephul külügyminiszter is roppant harcias: – A német kormány még egy kísérletet tesz arra, hogy Magyarországot újra bevonja az európai együttműködésbe – mondja. Elvárja az együttműködési szándékot, de ha ez újra elmarad, nem lesz újabb próbálkozás. Végeztem! Köszönjük, de mi kihagynánk ezt az együttműködést. Szerveztek már nekünk ilyen német kezdeményezésű Európa-projektet, a Don-kanyar túrát. 

Ismerjük a végét.

Hol van már a varsói gettóemlékműnél térdelő Willy Brandt?

Magas rangú német tisztek minap kidolgoztak egy 1200 oldalas tervet, amelynek lényege, hogyan lehetne 800 ezer német és más szövetséges katonát a lehető leggyorsabban a keleti frontvonalra juttatni. (Ízlelgessük a szóösszetételt: „keleti frontvonal”!) A jövőben minden tizennyolc éves német férfinak kötelező lesz megjelennie katonai sorozáson. Ha nem lesznek elegen, akkor a kormányzat dönt, kinek kell bevonulnia. A második világháború utolsó napjaiban készült filmhíradórészlet ugrik be: 15-16 éves, glédában álló, katonaruhába bújtatott gyerekek arcát paskolgatja remegő kezével a leépült Hitler a Führerbunker udvarán, a rommá lőtt Berlinben.

Itt tart ma Németország.

Előttem egy átélt pillanat. A nyolcvanas évek végén egy frankfurti nemzetközi vívóverseny záróbankettjén a harsányan nevetgélő, kissé már kapatos magyar legények egyike arra kéri német sporttársait, énekelnék el a legendás Erika című katonadalt. Azt, amivel annak idején hadba indult a Wehrmacht…

Egyetlen pillanat alatt megfagy a levegő. A német srácok elnémulnak, leteszik a poharukat. Csak a fejüket rázzák. Ők? Az Erikát? Nem! Soha többé!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.