Fidesz: A dollárbaloldallal Magyarország már totális válságban lenne
Nem fukarkodtak a támadásokkal a baloldali pártok a miniszterelnök által tartott Kormányinfó után, ezekre reagált a Fidesz.
Nem fukarkodtak a támadásokkal a baloldali pártok a miniszterelnök által tartott Kormányinfó után, ezekre reagált a Fidesz.

Wintermantel Zsolt (Fidesz–KDNP) szerint nincs elszámolási vitája a kukaholdingnak a fővárosi céggel.

Zagyva, összevissza beszéde nemcsak kínos, de komoly veszélyt jelent Magyarország biztonságára is – reagált a kormánypárt Márki-Zay mai szónoklatára.

A kormánypárt közleményében reagált Hiller István és Arató Gergely nyilatkozatára.

A cikk célja az Orbán-kormány romaellenes retorikájának bizonygatása.

Ahogy az elmúlt tíz évben, úgy most is számunkra Magyarország az első. Éppen ezért semmilyen poltikai nyomásgyakorlásnak nem fogunk eleget tenni! – írta Kovács Zoltán Facebook bejegyzésében.
A kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény – írja közleményében a kisebbik kormánypárt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat – közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.