Rendőrségi gránát szakította le egy francia sárgamellényes karját
Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek.
Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek.

Fél kilogramm kokaint és 320 gramm hasisgyantagyanús anyagot találtak a rendőrök egy irodában Budapest XIX. kerületében. Elfogtak négy férfit, lefoglaltak 4 millió forint készpénzt és egy nagy értékű luxusterepjárót is – közölte az Országos Rendőr-főkapit
Négy Csongrád megyei helyszínen számolt fel drogültetvényt a rendőrség. Elfogtak öt férfit, lefoglaltak egyebek mellett tíz kiló marihuánát és 7,5 millió forint készpénzt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu olda
A Századvég Gazdaságkutató felmérése szerint, az Innovatív digitális idősügyi program erősítette az idősek családi kapcsolatait, javította a szubjektív egészségérzetet és a biztonságérzetet is.

Belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy internetes portálhoz Radnai László Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomását.
Portik Tamásra a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott egyenruhások tehettek terhelő vallomást.
Feljelentéssel végződött néhány LMP-s politikus és aktivista szerdai "bilincselős" akciója, aminek a rendőrség vetett véget.
Raoul Wallenberg budapesti szobrára kedden ismeretlenek disznólábakat tettek.
Belső és rendőrségi vizsgálat is indult hétfőn a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állítja: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól és ebből feletteseiknek is juttattak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Ukrajna folyamatosan katonai eszközökkel támadja az európai energiainfrastruktúrát.

Beata Szydlo szerint ez történt Varsó esetében is.

A férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.

A modellfrissítés átfogó műszaki fejlesztéseket hozott a Toyota rossz hírű villanyautója, a bZ4X számára.

Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitó meccsét.

A térségfejlesztés fontos része az utak karbantartása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.