CIA-közeli, Soros által támogatott szervezet munkatársa a Válasz Online újságírója
Ügynökképzés az újságírók között.
Ügynökképzés az újságírók között.

A jól ismert Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet tudósítója a Válasz Online munkatársa.

Vajon a nemzetközi szervezetek követelni fogják-e a Pavel Durov, a Telegram üzenetküldő alapítójának szabadon bocsátását, „vagy lenyelik a nyelvüket”? – tette fel a kérdést.

Nelson Matus ellen már 2017-ben és 2019-ben is gyilkosságot kíséreltek meg.

Fredid Román csak ebben az évben már a tizenötödik újságíró, akit eltettek láb alól a közép-amerikai országban.

Az igazságügyi miniszter a Riporterek Határok Nélkül „függetlenobjektív” szervezet vádjaira reagált.

Nincs izgalmasabb, mint átfutni a nemzetközi, „szabad” sajtót. Ha egyet láttál, láttad az összeset.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.