Sallaiék edzője egy teljes ország bírói karát osztotta ki az elveszített BL-meccs után
Ami a Liverpoolnak nem sikerült, az a másik Mac Allister fivér csapatának igen.
Ami a Liverpoolnak nem sikerült, az a másik Mac Allister fivér csapatának igen.

A 2024/25-ös futballidényben trófeákat nyertek olyan klubok is, amelyektől ezt senki nem várta.

Jürgen Klopp el akarja kerülni, hogy a Liverpool sérülések miatt krízisbe kerüljön.

A Liverpool a második mérkőzését is megnyerte az Európa-liga csoportkörében, a Royale Union volt az áldozat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.