Hetedik születésnapjukat ünneplik a sziámi ikrek + videó
Minden nap ajándék a számukra.
Minden nap ajándék a számukra.

A BRFK továbbra is vizsgálja állampolgári feljelentés alapján a történteket, ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

A büntetőeljárás Szász János együttműködő gesztusa ellenére továbbra is folyik ismeretlen tettes ellen, mint ahogy a polgárjogi vita is.
A polgárjogi vita mellett büntetőjogi eljárás is indult egy vélhetően bangladesi keltezésű állampolgári feljelentés kapcsán.

A gyermek hétfőn hagyhatja el az intenzív osztályt, és költözhet vissza a családjához a kórházi szobába.
A közlemény szerint az alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott ikrek miatt, de különösen Rukia állapotának és rehabilitálhatóságának felmérésére orvosaik Bangladesbe utaznak.
A magyar orvosok visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztusban szétválasztott bangladesi ikrek állapotát és megkezdjék a műtétsorozat negyedik szakaszát, a koponyarekonstrukciót.
Eddig nem publikált részletekről is beszélt a Magyar Nemzetnek Pataki Gergely plasztikai sebész, a műtétsorozat főkoordinátora, valamint az orvoscsapat másik vezetője, Csókay András.

A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.