Szoboszlait is beárazták, és most sokkal kevesebbet fizetne a magyar Eb-arany
A William Hill brit fogadóiroda szerint a torna legnagyobb esélyese az angol válogatott.
A William Hill brit fogadóiroda szerint a torna legnagyobb esélyese az angol válogatott.

A szlovén Slavko Vincic vezette az idei Bajnokok Ligája-döntőt is.

A magyar szurkolók mellett a helyiek közül is sokan kíváncsiak voltak Marco Rossi játékosaira.

Olyan kulisszatitkot mutatunk most meg, amelyet ritkán lehet látni.

A helyi lakos Karl-Heinz Riedle azon a pályán tanulta meg a labdarúgás alapjait, amelyen a magyar válogatott az Eb alatt tréningezik.

„A térség és egész Weiler-Simmerberg abban bízik, hogy a magyarok látogatása fellendíti a város ismertségét.”

A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra három klubcsapat is tizenhárom játékost küld.

Styles Callum és Nego Loic továbbra is kisebb sérüléssel bajlódik, ők még külön dolgoztak.

Szoboszlai Dominik ismét megerősítette, a csapategység a magyar válogatott legfontosabb erénye.

A válaszadók közül a legtöbben úgy gondolják, hogy a tornát a spanyolok nyerik meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.