Jürgen Klopp rég várt örömhírt jelentett be középpályásáról
A Liverpool mestere kiosztotta az újságírókat, akik szerinte lebecsülik a szurkolókat.
A Liverpool mestere kiosztotta az újságírókat, akik szerinte lebecsülik a szurkolókat.

Egykori játékosa és csapattársa, Bódog Tamás megérti, hogy a német sztáredző lemondott.

A német edző irányítása alatt 45 játékost igazolt a Liverpool, és nem Karius volt a legrosszabb.

„Minden játékperc, amit a pályán tölthettek, jól jött nekik” – szögezte le a Liverpool trénere.

Az Union Berlin középpályása egy perccel korábban adott gólpasszt.

Szalai Attila megint borzalmasan mutatkozott be, Szoboszlai Dominik és Schäfer András gólpasszt adott.

A Liverpool magyar játékosa csereként állt be a Norwich City ellen.

A másodosztályú Norwich City ellen folytatja ma szereplését a Liverpool az FA-kupában.

A tréner bejelentése után voltak olyan játékosok, akik könnyezni kezdtek.

Magyarországról érkezett az egyik legtöbb jegyigénylés az Eb-re Albánia, Törökország, Anglia és Horvátország mellett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Készítse fel a lelkét.

Telt házas rendezvénye volt a jobboldali elemzőnek, tiszások kérdéseire válaszolt.

Mórahalomról jelentkezett be Orbán Viktor.

Már a fizikai erőszaknál tart Magyar Péter szeretetország építése.

A konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy az AfD külpolitikai szakértőinek részvétele hozzájárulna a nyílt párbeszédhez.

Az európai tárolók töltöttsége többéves mélypontra esett vissza.

Politikai és elemzői konszenzus övezi azt a tételt, hogy eljött az új világrend, a réginek vége. Miként lehet ezt nevezni?

A Mercedes-Benz S-osztály több mint 50 százalékban megújult műszaki tartalommal folytatja pályafutását.

Paunoch Péter, a játékos ügynöke nyilatkozott lapunknak.

Kezd elegük lenni a békés turistáknak, illetve helyi lakosoknak a Porschék és Lamborghinik száguldozásából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.