Harry herceg visszafizette milliós tatarozását
A Frogmore Cottage rezidenciát jelentős felújítási munkálatokkal kellett lakhatóvá tenni.
A Frogmore Cottage rezidenciát jelentős felújítási munkálatokkal kellett lakhatóvá tenni.
Az értesítőt azok kapják, akiknek az adószámláján az elmúlt évről tartozása vagy túlfizetése van.
Csád arról állapodott meg Angolával, hogy élő marhák szállításával egyenlíti ki egy nagyobb tartozását – írta a Világgazdaság csütörtökön a BBC-re hivatkozva.
Az eljárások túlnyomó többségét cégek kezdeményezték, magánszemélyek csak elvétve próbálták visszaszerezni követelésüket fizetési meghagyás útján.
A tartozásból több mint 586 millió forint a menetdíj, a pótdíj és egyéb költségek meghaladják az 5,2 milliárd forintot – írták.
Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje a bíróság elsőfokú döntése szerint nem titkolhatja el az általa vezetett, nehéz anyagi helyzetben lévő XIV. kerület kintlevőségeit.
A Magyar Nemzethez eljuttatott adatok szerint az állami ösztöndíj bevezetése óta 333 ezer érintett fiatalból eddig mindössze 12 ezer hallgatónál állapítottak meg visszatérítési kötelezettséget.
Ha az érdeklődő már tisztában van a személyre szabott konstrukció részleteivel, azt is ellenőrizheti, hogy teljesíti-e a támogatott hitel feltételeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A politika vastörvénye, hogy a maszkok lehullanak és majd a nép ítél.
Vízilabda-válogatottunk a tavalyi hetedik hely és az elmaradt olimpiai éremszerzés után visszatérne a közvetlen elitbe.
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.
Első alkalommal mutatnak be Wagner-operát ezen a színpadon.
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.
Karácsonyék gazdálkodása miatt több bűncselekmény gyanújával is feljelentést tettek.
Péterek, ha találkoznak…

Bognár György csapata a román kupagyőztes ellen gól nélküli döntetlent ért el az Európa-liga selejtezőjében. Vajon mit ér mindez a visszavágón?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.