Megvannak a Fidesz jelöltjei a választásra, a Tisza Párt indulóiról még mindig nem tudni semmit
A kormánypártok már rajtra készen várják a voksolást.
A kormánypártok már rajtra készen várják a voksolást.
Dühöng és hisztizik.
A Rapid délutáni friss adásában szó volt Orbán Viktor óriási bejelentéséről is. A mikrofonnál Haraszti Gyula, a Magyar Nemzet főmunkatársa és Both Hunor, a Tényellenőr vezetője.
Raskó György szerint „megvezetett”, tájékozatlan emberek alkotják az idősebb korosztályokat, ezért szimpatizálnak a Fidesszel.
Egy másik óriási veszélyre is felhívta a figyelmet a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Discord szerver megszűnését követően úgy tűnik, nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
A Fidesz nem szavazta meg, a baloldal ünnepel.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának, Kiss Ambrusnak a Fővárosi Közgyűlés ülésén telt be a pohár.
Erre kell berendezkedni a jövőben.
Csődben a főváros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.