Karácsony támadta, Miskolcon hatalmas sikert aratott a közlekedésrendészet
A miskolci példa új korszakot indíthat a tömegközlekedésben.
A miskolci példa új korszakot indíthat a tömegközlekedésben.

Az önkormányzat megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy kiderítsék, kik tehetők felelőssé a karbantartási munkálatok elmaradásáért.

Azt szeretnénk, hogy Miskolc végre az „acélvárosból” a „Bükk városává” válhasson – hangsúlyozta a miniszter.

Tóth-Szántai József új tagok kinevezésére tett javaslatot.

Kiderült, hogy mi okozhatta a tüzet a létesítményben.

Az újonnan megválasztott polgármester korábban nem politizált, az elmúlt évtizedekben a város történetének krónikása volt.

Tóth-Szántai József jelentős fölénnyel nyerte meg a polgármester-választást a borsodi nagyvárosban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Farkas Bertalan szülőhelyéhez közel élt Kapu Tibor.

A két férfi kriptovaluta-kereskedésre hivatkozva elkövetett csalásokból származó összegek eltüntetését segítette.

A cél a robotok emberekkel való együttműködése.

A Tisza elnöke szerint Kapuvár és Csongrád egy választókerületben van.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

Ezekben a városokban lép fel Szűcs Gabi.

Százezreket mentett meg a intézkedés.

Különösen veszélyes lehet az emberekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.