Tizenkét év után is megvédte a trafiktörvényt Lázár János
Az építési és közlekedési miniszter szerint a lényeg az, hogy a magyaroknál maradjon a pénz.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a lényeg az, hogy a magyaroknál maradjon a pénz.
Lázár János a Gazdasági Bizottság előtt számolt be a törvény újdonságairól.
A trafikrendszer működési szisztémája egyáltalán nem új keletű Magyarországon.
Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok.
Utolsó napirendi pontként a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitáját folytatták le az Országgyűlésben kedd késő este.
Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől. A trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.
Kedden dönt az Országgyűlés a trafiktörvény elfogadásáról, így a jövő év második felétől csak dohányboltokban lehet majd cigarettát kapni.
A legális forgalomban eladott cigaretta mennyisége idén tavalyhoz képest várhatóan 5 százalékkal csökken, a fogyasztási dohányok eladása legalább ekkora mértékben nő majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.