Tagállami szuverenitás az unióban
Magyarország sem kívánja nemzeti alkotmányát alárendelni a közösségi jognak.
találatok a(z) #Trócsányi László hashtagre (133)
Magyarország sem kívánja nemzeti alkotmányát alárendelni a közösségi jognak.
Trócsányi László szerint versenyfutás zajlik az Európai Unió centralizációs törekvései és a nemzetek alkotmányos önazonosságának védelme között.
A Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos eljárások igen kevés eredménnyel járnak.
Stratégiai cél a magyar–lengyel kapcsolatok rendezése.
A nemek közötti egyenlőség jegyében a kötelező női kvóta ötlete is felmerült.
A miniszter szerint Trócsányi László rektorságával új korszak kezdődik a Károli Gáspár Református Egyetem életében.
– A rektori munka óriási felelősség, elvégre a jövő értelmiségét képezzük, ezáltal Magyarország és Európa jövőjét is alakítjuk – mondta a lapunknak adott interjúban Trócsányi László.
A döntést az egyetem szenátusa jelentette be, egyetértésben a Magyarországi Református Egyház zsinata és annak lelkészi elnöke, Balog Zoltán püspök javaslatával.
Novák Katalin Magyarország eddigi legfiatalabb és első női köztársasági elnöke lehet.
A fideszes EP-képviselő kiemelte: az európai intézmények működése különbözik attól, amit a szerződésekben olvashatunk.
A főpolgármester szerint a BKK, illetve a BKV felsővezetői teljesítették a konkrét vállalásokat.
Alternatív feliratot kapott a Breaking Bad egyik jelenete.
A nagyszámú kommunikációs munkatárs ellenére kevesen követik a kerület közösségi oldalát.
Olasz, brit és amerikai lapok írnak a magyar kormányfőről.
Nézze meg, hogyan tette le az állampolgársági esküt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Csütörtökön a Liverpool a belga Union Saint-Gilloise-t fogadja Európa-liga-meccsen, de még mindig a VAR_botrány a téma.