Meghalt Lennart Johansson, az UEFA volt elnöke
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Lennart Johansson, aki 17 esztendőn át volt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Lennart Johansson, aki 17 esztendőn át volt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága jóváhagyta a magyarok büntetését, amelyet azért szabott ki a fegyelmi testület, mert a szurkolók egy csoportja rasszista magatartást tanúsított március 21-én a Szlovákia-Magyarország (2-0) sel
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap ellátogatott az épülő Puskás Arénába.
Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére, az értékesítés június 12-én kezdődik.
Hiába koronázták meg vasárnap az angol élvonalban a Manchester Cityt, könnyen előfordulhat, hogy mégsem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyolc részlegének vezetője látogatott Budapestre, hogy megtekintse a 2020-as kontinensviadal egyik helyszínéül szolgáló Puskás Aréna építését; a magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a küldöttség elégedett vo
Mióta a FIFA, majd az UEFA átalakította a versenynaptárat, és három-négy nap alatt két tétmérkőzésre kötelezte a nemzeti csapatokat, fel sem tűnik, milyen sok válogatottmeccset rendeznek szerte Európában.
A várakozásoknak megfelelően az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, mert a Juventus portugál sztárja obszcén gesztussal ünnepelte három gólját az Atlético Madrid elleni, múlt keddi Bajnokok Lig
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.