„Az óvásunk alapjaiban meg volt támogatva, de most újabb napok állnak a rendelkezésünkre, hogy még jobban ki tudjuk hangsúlyozni az érveinket. Ennek érdekében személyes meghallgatást is kérünk” – jelentette ki.
A klubvezetők kiemelték: a magyar futballtársadalom, a klubok és a különböző szurkolói csoportok kiálltak mellettük, ami megerősítette őket, hogy ne hagyják annyiban az ügyet, illetve a nemzetközi sajtóvisszhang is a románokról szólt elmarasztalóan.
A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot, a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.
A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!