Ilyen sem nagyon fordult még elő: felkészülési meccs kötelező jelleggel. Régebben a selejtezők között a szövetségi kapitányok keresték az ellenfeleket az UEFA által erre felszabadított időpontokra, hogy csiszolják a csapatjátékot, kipróbálnak új embereket, illetve bizonyítási lehetőséget adjanak olyan futballistáknak, akiket a nagy tétre menő mérkőzéseken még nemigen vethettek be. Ezek a régen barátságosnak nevezett találkozók azonban a közönség számára idővel érdektelenné váltak, ezért az európai szövetség megalkotta a Nemzetek Ligáját, azaz tétet csempészett a felkészülésbe is. Így lehetséges, hogy Marco Rossi egyéves kapitánysága alatt eddig egyetlen olyan mérkőzést sem dirigált, amely ne pontokra ment volna – holnap következik az első, ráadásul tényleg kényszerből.
Az UEFA ugyanis nem enged lazsálni senkit sem: aki nem játszik Európa-bajnoki selejtezőt, annak is pályára kell lépnie a hivatalos játéknapokon. Mivel a selejtezők tíz csoportjából ötben csak öt válogatott harcol a továbbjutásért, ezekben minden egyes fordulóban akad egy szabadnapos, és ez az új szabály őket érinti. Ezen a héten a magyar együttes mellett Észak-Írország, Luxemburg, Grúzia és Montenegró a soros kimaradó. Grúzia már korábban lekötötte a maga mérkőzését Dél-Koreával, az MLSZ tehát három lehetséges ellenfél közül választhatott, és a földrajzi, valamint a csapatok erősségét tekintő szempontok alapján pillanatok alatt megállapodott a montenegrói szövetséggel. Azt a kifejezést, hogy kénytelenek vagyunk játszani, Marco Rossi használta napokkal ezelőtt egy sajtótájékoztatón, ami érthető, hiszen szívesebben készült volna egy hetet zavartalanul a Szlovákia elleni sorsdöntő selejtezőre, ám az UEFA éppen a zavartalanságból adódó helyzeti előny kiküszöbölésére törekedve hozta meg ezt a szabályt.

Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba
Egyszerű tény az oka annak, hogy a két ország közös futballmúltja mindössze néhány mondatból áll: Montenegró 2006. június 3-án vált külön Szerbiától, de abban az évben a világbajnokságon még közös csapattal, Szerbia és Montenegró néven vettek részt. Az új ország az első önálló hivatalos meccsét 2007. március 4-én játszotta, a történelmi pillanatot győzelemmel tette még emlékezetesebbé – sajnos éppen a magyar válogatott ellen. Akkor Pristinában Priskin Tamás az első percben vezetést szerzett, ám a házigazdák a második félidőben két tizenegyessel fordítottak, és 2-1-re nyertek. Egy évvel később augusztus 20-án Budapesten játszották a visszavágót, ezen 3-3 lett a végeredmény, és azóta a két csapat nem találkozott egymással.