Késsel és vasvillával támadtak a nagymamára, aki a hétéves unokájával sétált az utcán
Szúrt, aztán megijedt a támadó.
Szúrt, aztán megijedt a támadó.

A férfi maradandó fogyatékosságot okozott alkalmazottjának.

Pedig az autó csak azért fényképezett, hogy frissülhessen a Google Maps.

A támadót hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.
Életveszélyes sérülésekkel ért véget az a tömegverekedés, ami két soroksári nagycsalád között robbant ki.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A víz hőmérséklete 1 fokos.

A közútkezelők és a MÁV-csoport megerősített készenléttel dolgoznak a biztonságos közlekedés fenntartásán.

Havária esetén az üzemeltetők azonnal be tudnak avatkozni.

Egy másik kamasz tette a gyanú szerint.

Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági szempontból szüksége van a világ legnagyobb szigetére.

A 69 éves Flores jóval több volt egyszerű elnökfeleségnél.

A nemzetközi sajtó is beszámolt Orbán Viktor sajtótájékoztatójáról.

Drámai meccset vívtak Vogel Somáék Di Sommáékkal.

A négyszeres világbajnok a sznúker ígéretes fiataljairól beszélt.

A Nílus a Szahara elsivatagosodásával egy időben vált szelíd folyammá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.