
- Magyar Nemzet
- Virág Judit Galéria
Virág Judit Galéria

Több mint száz év után előkerült kubista remekmű a Virág Judit Galéria árverésén
Több mint száz év lappangás után került elő a belgiumi Bruges-t ábrázoló Dénes Valéria-kép, amelyet a Virág Judit Galéria többek között Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Scheiber Hugó és a londoni Tate Modernben hamarosan önálló kiállítással jelentkező Maurer Dó
Fontos híreink
Azért állunk ki, mert most ki kell állni a békéért, mondta Orbán Viktor Győrben

Revolut: érdemes lesz figyelni az új díjszabásokat és feltételeket

Sokkoló videó: csendben tűrik a német rendőrök a gyalázkodó migránsokat

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ismét reflektorfényben a Fenyő-gyilkosság
Hat éve nem hallottunk róla.

Kettős jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem
Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének és az egyetem egységesítésének van az évfordulója.

Évek óta azért hisztizett, hogy az első sorban ülhessen – Magyar Péterről alkotott sommás véleményét osztotta meg Szijjártó Péter
Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

Menczer Tamás találkozása a független-objektív sajtóval
– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.
Külföldi híreink

Újabb magas rangú ukrán politikus csuklóján kattan a bilincs
Az Energoatom körüli korrupciós botránynak újabb fejleményei vannak.

Szijjártó Péter: Csak a nemzeti kormány védheti meg hazánkat a háborútól, a migrációtól és a genderideológiától
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben szólalt fel.

Tömeges dróntámadás rázta meg az orosz várost + videó
A civil lakosság folyamatos fenyegetéseknek van kitéve.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási magyar bravúr alpesi síben a téli olimpiai idény elején
Tóth Zita a finnországi Leviben síelt kiválóan.

PM Orban: While Europe Drifts Toward War, Hungary Builds Peace, Protects Families
In Ukraine, a wartime mafia network is siphoning off European aid, the Hungarian Prime Minister pointed out.

Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten
A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
