Magát a napút festőjének nevezte. Festészete besorolhatatlan, mégsem eklektikus. Németh Lajos művészettörténész szerint Csontváry Kosztka Tivadar „egyéniségének és művészetének hallatlan szuggesztivitása mindent a saját képére formált. Végletes pólusok simultak egybe művészetében.” Csontváry 1880 októberében a Tátrában dolgozott, az iglói gyógyszertárban. Önéletrajzában megemlékezik egy meleg őszi délutánról, amikor leült a patika ajtaja elé pihenni: „Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem, s egy délután csendesen bóbiskoló tinós-szekeren megakad a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt, s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, s a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk, s csak akkor eszméltem, mikor magam is az eredményt láttam, hogy velem valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg.”
Főnöke távoztával Csontváry kilépett az utcára: „s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg a bal kezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél…” Hallucináció? Csontváry isteni kinyilatkoztatásként élte meg. Elhívásnak. És megkezdődött a vándorlás, amelynek a végén ott ragyog a világító sárga, a lángoló piros, a fájdalmas rózsaszín és borzongató kék a napút festőjének a képein.

Csontváry Kosztka Tivadar művei ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben. A Hídon átvonuló társaság című festménye – amíg vevőre talál – július 30-ig megtekinthető a Virág Judit Galéria kiállításán, többek közt egy Rippl-Rónai társaságában. A ritkán látható festmény szimbolikáját sokan próbálták már megfejteni, mi Jankovics Marcell értelmezésével azonosulunk legszívesebben. A május végén elhunyt rajzfilmrendező, kultúrtörténész elemzésében felidézi Csontváry monográfusának, Németh Lajosnak a meghökkenését a kép láttán, Pap Gábor értelmezését, aki a Tejútrendszert látja meg a műben, és Molnár V. József reflexióját: „A létezés örök körforgása, annak meghatározott organikus rendje fejeződik ki a Hídon átvonuló társaság című Csontváry-képen.”