Tihanyi Lajos ismeretlen képe száz év után került elő
A kép csaknem száz éven keresztül egy magyar család rejtett kincse volt.
A kép csaknem száz éven keresztül egy magyar család rejtett kincse volt.

Két tétel is elérte a 28 millió forintos leütést.

A kalapács alá kerülő múzeumi szintű műtárgyakat az árverés előtti kiállításon lehet megtekinteni.

A galéria a Ferenczy Múzeumi Centrummal karöltve hozta tető alá a különleges tárlatot.

Életműrekordokat hozott a Virág Judit Galéria szezonzáró árverése.

Magyar festők vízpartokat és napsütötte tájakat ábrázoló műveit gyűjtötte össze a kamarakiállítás.

200 millió forintért kelt el Rippl-Rónai egy magángyűjteményben őrzött remekműve

460 millió forintért kelt el Csontváry műve a Virág Judit Galéria téli aukcióján.

Egyszerre négy kiállítás, köztük Csontváry-festmény is látható a Virág Judit Galériában.

Reigl Judit egyik képe lett a Virág Judit Galéria kortárs aukciójának legdrágább tétele.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Problémát okozhat a fejlődő cégstruktúrának a régi könyvelő.

A felfedezés növelheti a lombikprogramok sikerességét.

Az idei első fordulóban a nyolcaddöntőbe jutás a tét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.